Starity

Durván megalázták Daisy Ridley-t

2016. március 10. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Star Wars: Az ébredő erő sztárját azzal vádolták, hogy rossz példát mutat, mert túlságosan vékony, ezáltal nem olyan, mint egy „igazi” nő.

hirdetés
Durván megalázták Daisy Ridley-t
Fotó: USA Today

Nincs könnyű dolga a felnövekvő generációnak manapság, hiszen folyamatosan újabb és újabb példákat állítanak elé. Egyszer azt sulykolják a fiatalokba, hogy legyenek vékonyak, csinosak, máskor pedig azt, hogy olyannak fogadják el önmagukat, amilyenek.

Legtöbbször a kicsit erősebb testalkattal rendelkező lányokat találják meg rosszindulatú megjegyzésekkel, ám vékony társaikat sem kímélik az internetes trollok. Legutóbb például Daisy Ridley vált áldozattá túlságosan vékony alkata miatt.

Daisy irreális elvárásokat állít a lányok elé, hiszen túlságosan vékony, egy igazi nő testén azonban van mit fogni

– alázták a gyönyörű színésznőt, aki nem tudott szó nélkül elmenni a megjegyzés mellett, és ő maga is megosztotta a témával kapcsolatos véleményét.

 

@daisyridley által közzétett fénykép,

Minden nő „igazi” nő. Az „igazi” nők különböző formában, méretben és etnikumban fordulnak elő, és mindannyiukban különböző adag bátorság lakozik. Én is ugyanolyan „igazi” nő vagyok, mint mindenki más ezen a világon

– írta az Instagramon a színésznő egy azóta eltávolításra került posztjában, majd így folytatta:

Furcsa ez az egész, hiszen az idő nagy részében csupa kedves hangvételű üzeneteket kapok a világ minden tájáról. Nem fogok bocsánatot kérni azért, ahogyan kinézek, amit mondok vagy ahogyan az életemet élem, hiszen a belső értékek a fontosak, és különben is igyekszem a lehető legjobbat kihozni önmagamból, még ha olykor követek is el hibákat.

Daisy egyébként a lehető legjobban időzítette véleménnyilvánítását, ugyanis egy nappal a nemzetközi nőnap után adott hangot gondolatainak, amikor a meztelen szelfije miatt kicikizett Kim Kardashian is hasonló gondolatait öntötte szavakba, és tette közzé a közösségi médián keresztül.

Sosem értettem, hogy miért foglalkoztatja az embereket az, hogy mások milyen életet választanak maguknak. Nem drogozok, alig fogyasztok alkoholt, nem követtem el bűntényt, és mégis engem kiáltanak ki rossz példaképnek csak azért, mert büszke vagyok a testemre?

– háborgott Kim.

A testem erőteljesebbé tesz. Szexibbnek érzem magam tőle, és jól érzem magam a bőrömben. Felvállalom ország-világ előtt a hibáimat, nem tartva attól, mit mondanak majd az emberek. Azt remélem, hogy ezáltal én is ugyanerre bátoríthatom a (most még kevésbé magabiztos) lányokat és nőket a világon

– folytatta a népszerű valóságshow-sztár.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek