Starity

Lindsay Lohan összebútorozott a párjával

2016. március 24. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő nem is lehetne boldogabb: kisebb szerepekben ugyan, de ismét lehetőséget kapott bizonyítani, valamint a magánélete is sínen van új párjának köszönhetően.

hirdetés

Lindsay Lohan hónap elején vallotta be, hogy már hét hónapja tart jelenlegi kapcsolata Egor Tarabasov orosz üzletemberrel. A románcról nem árult el sokat, de minden szónál ékesebb bizonyítéka kettejük boldogságának, hogy nemrég elérkezettnek láttak az időt egy párkapcsolati mérföldkő átlépésére, ugyanis úgy döntöttek, hogy összeköltöznek.

Beköltözés, avagy hogyan vedd rá a pasidat, hogy segítsen

– írta az alább látható kép mellé a vörös hajú szépség az Instagramon.

Lindsay egyébként az elmúlt években folyamatosan ingázott London és New York között, mostanra azonban úgy találta, ideje megállapodni és letelepedni végre. E tervéhez pedig keresve sem találhatott volna megfelelőbb partnert szerelménél, akivel a brit fővárosban vertek tanyát.

A pár egy közeli barátja pedig arról számolt be a People magazinnak, hogy LiLónak esze ágában sincs visszatérni Los Angelesbe, így végleg búcsút intett a nyugati partnak.

Soha többet nem megy vissza Hollywoodba, már csak azért sem, mert éjjel-nappal követik minden lépését. Egyébként nem hiszem, hogy sokat járna szórakozni. Mindig azt mondja, hogy otthon van és főzőcskézik, hétvégente pedig Monacóba szokott átruccanni

– nyilatkozta a bennfentes.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek