Starity

Eurovízió 2016: összeállt a teljes mezőny

2016. március 28. 16:04   |   Szerző: Törpemókus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március 23-ával, az olasz induló dalának új verziós megjelenésével lezárult a versenyművek véglegesítése, így megvan mind a 43 dal, ami a trófeáért fog küzdeni májusban.

hirdetés

Måns Zelmerlöw 2015-ös bécsi győzelme után ezúttal Stockholm fog otthon adni a milliók által figyelemmel követett Eurovíziós Dalfesztiválnak.  A verseny május 10-én (első elődöntő), május 12-én (második elődöntő) és május 14-én (döntő) fog zajlani az Ericsson Globe-ban – közép-európai idő szerint 21:00-kor startol.

Magyarországot az első elődöntő első felébe osztották a sorsolás során, hogy hányadikként lépünk színpadra, arról még nincsenek biztos információk. Egyedül azt lehet tudni, hogy a szervező Svédország kilencedikként fog fellépni a döntőben, mivel az Öt Nagy mellett a házigazda is automatikus finalista. 

A pitypangot ábrázoló visszaszámláló már elkezdte szolgálatát.

A svédek egyébiránt az Eurovízió reformálói, hiszen ebben az évben pár változatatást tettek mind a szavazás, mind a műsor kimenetelében: 

  • A több, mint 40 éve fennálló szavazási rendszer szerint a résztvevők fele-fele arányban kaptak pontokat a zsűritől és a nézőktől, s miután kombinálták őket, az országok szóvivői bejelentették a pontszámokat. Ez évtől viszont a zsűri is és a nézők is egy 1-től 8-ig terjedő skálán, plusz 10 és 12 pontokat adva támogathatják kedvenceiket. A szóvivők először a nemzetközi zsűri pontjait fogják bejelenteni, majd a nézői szavazatokat. Így tulajdonképpen csak az utolsó percekben fog kiderülni, hogy ki is a nyertes. A rendszer felépítését többek között a svéd kiválasztó show, a Melodifestivalen pontozási rendszere is inspirálta.
  • Az Öt Nagy kérdése mindig is nagy fejtörést okozott a szervezőknek, hiszen nem elég, hogy a rajongók nagy része igazságtalannak tartja az automatikus döntőzésüket, az országok gyakorta végeznek az utolsó helyeken, mivel az ő dalaik csak egyszer hallhatók a verseny alatt. Az elmúlt két évtizedben eddig Németországnak (2010) sikerült egyedül az első helyre felkúszni a nagy államok közül. Ezért a házigazdák engedélyezték azt, hogy az elődöntőkben résztvevő országok mellett szavazó három-három állam is bemutathassa versenydalát, így növelve valamelyest az esélyeiket. 

És íme, az elődöntők felosztása (ábécé sorrendben):

Első elődöntő (2016. május 10., kedd) 
Első rész

  • Finnország: Sandhja - Sing It Away
  • Görögország: Argo - Utopian Land
  • Hollandia: Douwe Bob - Slow Down
  • Horvátország: Nina Kraljić - Lighthouse
  • Magyarország: Freddie - Pioneer
  • Moldova: Lidia Isac - Falling Stars
  • Örményország: Iveta Mukuchyan - LoveWave
  • Oroszország: Sergey Lazarev - You Are The Only One
  • San Marino: Serhat - I Didn't Know

Második rész

  • Ausztria: ZOË - Loin d'ici
  • Azerbajdzsán: Samra - Miracle
  • Bosznia-Hercegovina: Dalal & Deen ft. Ana Rucner és Jala - Ljubav je 
  • Ciprus: Minus One - Alter Ego
  • Csehország: Gabriela Gunčíková - I Stand
  • Észtország: Jüri Pootsmann - Play
  • Izland: Greta Salóme - Hear Them Calling
  • Málta: Ira Losco - Walk On Water
  • Montenegro: Highway - The Real Thing
Ausztrália idén is részt vesz a megmérettetésen. Őket a koreai származású Dami Im fogja képviselni. 

Második elődöntő (2016. május 12., csütörtök)
Első rész 

  • Ausztrália: Dami Im - Sound of Silence
  • Fehéroroszország: IVAN - Help You Fly
  • Írország: Nicky Byrne - Sunlight
  • Izrael: Hovi Star - Made of Stars
  • Lengyelország: Michał Szpak - Colour of Your Life
  • Lettország: Justs - Heartbeat
  • Litvánia: Donny Montell - I've Been Waiting For This Night
  • Macedónia: Kaliopi - Dona
  • Svájc: Rykka - The Last of Our Kind
  • Szerbia: Sanja Vučić ZAA - Goodbye (Shelter)

Második rész

  • Albánia: Eneda Tarifa - Fairytale
  • Belgium: Laura Tesoro - What's The Pressure
  • Bulgária: Poli Genova - If Love Was A Crime
  • Dánia: Lighthouse X - Soldiers of Love
  • Grúzia: Nika Kocharov & Young Georgian Lolitaz - Midnight Gold
  • Norvégia: Agnete - Icebreaker
  • Románia: Ovidiu Anton - Moment of Silence
  • Szlovénia: ManuElla - Blue and Red
  • Ukrajna: Jamala - 1944
     

Végül a döntő (2016. május 14., szombat)

  • Egyesült Királyság: Joe & Jake - You're Not Alone
  • Franciaország: Amir - J'ai cherché
  • Németország: Jamie-Lee Kriewitz - Ghost
  • Olaszország: Francesca Michielin - No Degree of Separation 
  • Spanyolország: Barei - Say Yay!
  • Svédország: Frans - If I Were Sorry

Érdekességnek tekinthető az idei Dalfesztivállal kapcsolatban az, hogy rengeteg visszatérő előadót láthatunk és hallhatunk majd, számszerint hetet: Donny Montell (2012), Ira Losco (2002), Greta Salóme (2012-ben Jónsi közreműködésével), Kaliopi (2012), Poli Genova (2011), Deen (2004) és Bojan Jovović (a Highway tagja; 2005). 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek