A CBS tizenegy sorozata tér vissza ősszel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A CBS amerikai televízió-társaság nemrég jelentette be, mely sorozatai kapnak új évadot, és melyeket kaszált el végleg.
hirdetés
Jó hír a rajongóknak, hogy az NCIS: Los Angeles a nyolcadik, az NCIS: New Orleans pedig a harmadik évaddal tér vissza szeptemberben, miközben a Sherlock és Watson az ötödik, Az élet csajos oldala pedig a hatodik évadát ünnepelheti majd. Az Anna Faris és Alison Janney főszereplésével készült Mom, a Zsaruvér, Survivor és a Hawaii Five-O szintén új epizódokkal fogja kényeztetni a rajongóit.
A CBS már korábban megerősítette, hogy az Agymenők és az eredeti NCIS stábját újabb évadra szerződtették le, ugyanakkor arról még nem nyilatkoztak, mi lesz az ebben az évben indult sorozataikkal, mint például a Supergirl, a Life in Pieces és a Code Black.
A CBS mellett más társaságok is tettek bejelentéseket. Az ABC megerősítette, hogy Shonda Rhimes mindhárom sorozata – a Grace klinika, a Botrány és a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? – kap folytatást. Az NBC pedig azt közölte, hogy A férjem védelmében néhány hét múlva befejeződik és már nem kap új évadot.
A teljes lista az ősszel visszatérő sorozatokról:
- NCIS: Los Angeles
- NCIS: New Orleans
- Sherlock és Watson
- Hawaii Five-0
- Zsaruvér
- Az élet csajos oldala
- Madam Secretary
- Mom
- Scorpion
- Survivor
- Versenyfutás a világ körül
A Gyilkos elmék visszatéréséről még nem született döntés, az viszont már teljesen biztos, hogy a CSI: Cyber, a Mike és Molly, és A célszemély már nem fog folytatódni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











