Klippremier: Morissette Amon – Diamante
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fülöp-szigetek egyik nagy kedvence, Morissette Amon a tegnapi nap folyamán jelentette meg új, Diamante című dalához forgatott videoklipjét.
hirdetésMorissette Amon újdonsága végre megérkezett! A Sotelo által rendezett zenei videóban az énekesnő egy gyönyörű ruhakölteményben énekli a dalt, amelyben igazán kiereszti a hangját. A különleges vokális képességekkel megáldott énekesnő Diamante című dalával ismét bebizonyította, hogy van helye a zeneiparban.
A sztár egyébként 2015-ben jelentette meg bemutatkozó albumát a Fülöp-szigeteken, ami rövid időn belül platina minősítést szerzett. Morissette Di Mapaliwanag, Throwback és Akin Ka Na Lang című dalaival népszerűsítette a korongot, de több film betétdalához is ő kölcsönözte a hangját.
Új, Diamante címet viselő szerzeménye nem szerepel az albumon, így valószínű, hogy ez vezeti fel az énekesnő új korongját, melynek megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de vélhetően még idén a boltok polcaira kerül. A dalt egyébként Jungee Marcelo írta az énekesnőnek, úgyhogy nem lenne meglepő, ha az új albumon is vele dolgozna a barna hajú szépség.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.











