Starity

KARA: Mégsem oszlik fel a csapat?

2016. április 22. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

A csapat vezetője, Park Gyu Ri egy interjú során tisztázta a félreértéseket a KARA állapotával kapcsolatban.

hirdetés
KARA: Mégsem oszlik fel a csapat?
Fotó: KARA /Je't Aime

Január közepén látott napvilágot a megdöbbentő és szomorú hír, miszerint a fennállásának kilencedik évfordulóját ünneplő lányegyüttes, a KARA hivatalosan is feloszlott. Az azóta eltelt három hónapban nagy volt a csend a lányok háza táján, nemrég azonban a csoport egykori vezetője, Park Gyu Ri elárulta, hogy az egykori tagok azóta is keresik a lehetőséget, hogy újra egy csapatként folytathassák karrierjüket. 

Azt hiszem egyelőre még nem beszélhetünk a KARA végleges feloszlásáról, bár jelenleg nehezen tudjuk megoldani a közös munkát, mivel más-más kiadónál vagyunk, és egyéb tevékenységeink sem teszik lehetővé ezt. Eltekintve a csoporttól, én azt szeretném, ha az egyéni pályfutásunk is intenzíven működne. Kislánykorom óta színészkedek, és ebben a szakmában szeretnék mélyebben elmerülni az éneklés helyett

– nyilatkozta az énekesnő az Allkpopnak, majd így folytatta:

hirdetés

A feloszlás óta is nagyon szoros kapcsolatban állunk egymással, és már beszélgetünk arról, hogy ki kellene találnunk valamit arra, hogy újra kiadhassunk egy új albumot KARA-ként. Magánéletünkben továbbra is sokat találkozunk egymással, és néha szeretünk közös képeket megosztani, hogy a rajongóink is tudják, mi mindannyian jól boldogulunk az életben, ezért ne aggódjanak miattunk. Nekünk ugyanis nagyon fáj, ha szomorúnak és gondterheltnek látjuk őket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek