Keleti Györgyi felfüggesztettet remél
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bíróság tegnap, szeptember 28-án délután tartotta Keleti Györgyi legújabb tárgyalását, ám az ítélet még nem született meg. Az egykori modellt és táncoslányt tíz rendbeli, üzletszerű kéjelgéssel vádolják.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Keleti Györgyi felfüggesztettet remél Keleti Györgyi felfüggesztettet remél](/images/articles/800x600/keleti-gyorgyi-felfuggesztettet-remel-09291229.jpg)
Györgyi több magyar hölgynek is segített olasz partnert találni, amiért úgynevezett foglalót – körülbelül 40–50 ezer forintot – vett fel.
A múlt heti tárgyaláson több tanú megerősítette a vádat, ám tegnap a beidézettek közül egy sem jelent meg Keleti Györgyi tárgyalásán; vallomásuk azonban sokat segíthet az ügy felgöngyölítésében.
Györgyi egyáltalán nem aggódik sorsa miatt, a 3 órás tárgyalás alatt folyamatosan a telefonjával foglalkozott, amivel a bírót fényképezgette: „Nem tudom, miért fotóztam le, de van egy képem, lehet, hogy felteszem majd a Facebookra – mondta, majd azt is elárulta, hogy sajnálja, amiért elnapolták a tárgyalást – Szeretném, ha már vége lenne ennek az egésznek. Annyira régóta húzódik, hogy belefáradtam. Szerintem a tanúk vallomásából nem lehet egyértelműen bebizonyítani azt, amivel vádolnak. Abban bízom, hogy a bíró felfüggesztett büntetést ad majd.”
A következő tárgyalást jövő év februárjára halasztották. Ha a vád igaznak bizonyul, a fiatalabb Keleti lány akár négy és fél év szabadságvesztést is kaphat.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Ismét együtt mutatkoztak.
Bővítené a családját.
A Beverly Hills 90210-ből.
Nagyon boldog a híresség.
A kannibalizmusról is említést tett.
A testvére, Frankie reagált.