Helyreállt a béke: Patrick Dempsey mégsem válik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint egy évvel ezelőtt nyújtotta be a színész sminkesként dolgozó felesége a válókeresetet.
hirdetésJillian Dempsey tavaly januárban folyamodott házassága felbontásához, ám a válást már nem lesz alkalma kimondani a bíróságnak, ugyanis kibékült férjével, Patrick Dempsey-vel. A sztárpár a válókereset beadása után is sok időt töltött együtt a gyerekekre (lányuk, Tallula 14 éves; ikerfiaik, Sullivan és Darby 9 évesek) való tekintettel, így aligha meglepő, hogy végül sikerült megoldaniuk a problémákat.
Az E! Online úgy tudja, hogy a bíróság további, a válás kimondásához nélkülözhetetlenül szükséges papírok benyújtását kérte Jilliantől, ő azonban nem tett eleget a kérésnek. Patricket nemrég a The Evening Standard kereste meg a témával kapcsolatban, és kerek-perec nekiszegezték a kérdést: Kibékültek Jilliannel?
Igen, azt hiszem
– felelte a színész, majd hozzátette, hogy az ember nem kaphat meg mindig mindent, olykor áldozatokal kell hozni a nagyobb jó érdekében.
Patrick és Jillian egyébként 1999 júliusában esküdtek örök hűséget egymásnak, és bár ritkán nyilatkoztak a köztük lévő kötelékről, egészen a válás bejelentéséig fenntartották az álompár látszatát, így a rajongókat okkal lepte meg azóta visszavont döntésük.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Meglepő választás az énekesnőtől.











