A Transformers sztárjával randizik Justin Bieber
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sorry énekesét Beverly Hillsben kapták lencsevégre a szőke szépséggel.
hirdetés
Hailey Baldwin után újabb szőkeség mellett keresi a boldogságot Justin Bieber, ugyanis a lesifotósok ezúttal Nicola Peltz társaságában fotózták le. Az énekes a Beverly Hills-i Mastro's Steakhouse-ba vitte a színésznőt vacsorázni, ahova két testőr is elkísérte őket. A szemtanúk elmondása szerint a két fiatal felszabadultan múlatta az időt, és együtt távoztak a helyszínről.
A kettejükről készült lesifotóért kattints ide!
Miután kiszállt az autóból, Justin úriemberhez méltóan kinyitotta az ajtót Nicolának, és együtt léptek be az étterembe. Két testőr is volt velük
– erősítette meg az E! News értesüléseit egy szemtanú.
Egyelőre nem járnak együtt, csak randiznak. Justin nagyon csinosnak tartja Nicolát, de egyelőre szingli
– nyilatkozta egy, az énekeshez közel álló barát.
Nicolát egyébként a Transformers: A kihalás kora című filmből ismerheti a közönség, valamint 2013 és 2015 között állandó szereplője volt az A&E sikersorozatának, a Bates Motel: Psycho a kezdetektőlnek, melyben Bradley Martint alakította.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.













