Starity

Plágiummal vádolják Justin Biebert és Skrillexet

2016. június 02. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A White Hinterland művésznéven futó Casey Dienel indított pert Biebs és Skrillex ellen a Sorry című dal miatt.

hirdetés

A fent említett énekesnő azzal vádolja Justin Biebert és Skrillexet, hogy 2014-ben megjelent Ring the Bell című szerzeményéből vett át egy nyolc másodperces betétet, mely összesen hatszor ismétldik a Sorryban. A 31 éves énekesnő saját bevallása szerint megpróbálta felvenni a kapcsolatot az illetékesekkel, de nem kapott választ, így a bírósághoz fordult az ügy tisztázása érdekében.

Ahogy a legtöbb előadóművésznek, aki zenei mintát használ fel, úgy Biebernek is engedélyt kellett volna kérnie, hogy felhasználhassa a dalomat a Sorryhoz. Ehelyett ő azt választotta, hogy nem keres meg engem. Miután megjelent a Sorry, az ügyvédjeim levél útján keresték meg Biebert, melyben felhívták a figyelmét a jogsértésre, de a csapata ismét csak nem válaszolt. Felajánlottam a csapatának a lehetőséget, hogy egy privát beszélgetés során megtárgyaljuk a dolgot, de nem voltak hajlandó ennek eleget tenni a nyilvánvaló plágium ellenére sem, így nem volt más választásom, mint pert indítani ellenük

– magyarázta Casey a Facebookon.

A hír természetesen az érintettekhez is eljutott, Skrillex pedig egy, a közösségi oldalain közzétett videóban kelt a Sorry védelmére, és megmutatta, hogy szó sem volt lopásról, ugyanis egy acapella énekesnő, a dal szerzésében is segédkező Julia Michaels hangjával játszott a sláger megteremtésekor.

BOCSÁNAT, de nem loptuk

– írta a félperces videó mellé az eredetileg Sonny Moore névre anyakönyvezett lemezlovas, aki már több ízben is dolgozott együtt Justinnal. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek