Starity

Véget ér a Sötét árvák című sorozat

2016. június 17. 05:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap este került a képernyőre a Sötét árvák negyedik évadának utolsó része, és bár a BBC America berendelte a következő évadot, az is kiderült, hogy az lesz az utolsó.

hirdetés
Véget ér a Sötét árvák című sorozat
Fotó: BBC America

2013 óta követhetjük figyelemmel a Tatiana MaslanyJordan GavarisMaria Doyle Kennedy, Kristian Bruun, Skyler Wexler, Kevin Hanchard, Ari Millen, Evelyne Brochu és Josh Vokey főszereplésével készülő sci-fit, melynek berendelésre került ötödik évadát tegnap harangozta be a műsort sugárzó BBC America. Üröm az örömben, hogy ezzel együtt arról is értesülhettünk, hogy az új évad egyben a lezárása is lesz a történetnek.

Izgatottak vagyunk, amiért elkészíthetjük Sarah és klóntestvérei történetének epikus konklúzióját. Az utóbbi négy évad egy fenomnális kalanddal ért fel, és örökké hálásak leszünk a mi hűséges rajongóinknak, akik szerették ezt a fordulatokban és izgalmakban gazdag furcsa kis műsort

– nyilatkozta az ötödik évad berendelése kapcsán a sorozat alkotópárosa, John Fawcett és Graeme Manson.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek