Starity

Újra megnősül Katy Perry exférje

2016. június 29. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Russell Brand nemrég fél térdre ereszkedett várandós kedvese, Laura Gallacher előtt.

hirdetés
Újra megnősül Katy Perry exférje

Négy évvel azután, hogy véget vetett Katy Perryhez fűződő 14 hónapos házasságának, Russell Brand ismét oltár elé áll. A színész párja első közös gyermeküket hordja a szíve alatt, Russell pedig úgy gondolta, jobb, ha a kicsi hivatalosan is családba érkezik, így vélhetően még a szülés előtt megtartják az esküvőt is.

Laura várhatóan szeptember-október körül ad majd életet szerelmük gyümölcsének, és ahogy kapcsolatukat, úgy a várandósságot is igyekeztek titokban tartani. 

Russell nem akart nagy feltűnést kelteni a Katyhez fűződő, nyilvánosság előtt zajló kapcsolata után, és Laura is támogatta az ötletet, hogy visszafogottan éljék meg a kapcsolatot. Szülőkké válásuk miatt Russell szeretett volna helyesen eljárni, és a feleségévé tenni Laurát, ő pedig odáig volt és vissza a lánykéréstől

– nyilatkozta egy, a párhoz közel álló barát a majdani menyegző kapcsán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek