Starity

Dalpremier: The Pretty Reckless – Take Me Down

2016. július 15. 06:06   |   Szerző: LadyAly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszú hallgatás után új dallal jelentkezett a The Pretty Reckless, mely a csapat készülő legújabb albumán foglal majd helyet.

hirdetés

Take Me Down címmel jelent meg a The Pretty Reckless legújabb kislemeze, melynek világpremierjére az iHeartRadióban került sor július 14-én. A zenekar frontasszonya, a Gossip Girlből is ismert Taylor Momsen két nappal korábban a közösségi oldalakon keresztül tudósította rajongóit, miszerint bemutatásra kerül az első dal a készülő harmadik stúdióalbumról, mely minden valószínűség szerint idén szeptemberben fog megjelenni.

Az üzenet mellé csatolt kép egy hosszú, fekete karmú vörös démoni kezet ábrázol, mely egy egyszerű halandó kézzel fog kezet.

A The Pretty Recklessről utoljára 2014-ben lehetett hallani, amikor is megjelent második, Going To Hell című albumuk. A korongról két dal is (Heaven Knows és a Messed Up World) a N°1 slágerek között landolt. A Take Me Down ezekkel szemben a country stílusjegyeit is magán viseli, így némileg eltér a Tayloréktól megszokottól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek