Kaszát kapott a Vámpírnaplók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ahogy azt jó ideje sejteni lehetett, sajnos a vámpírok történetének is vége szakad egyszer. A san diegói Comic-Conon jelentették be az alkotók, hogy az októberben startoló 8. évaddal véget ér a sorozat.
2017-ben lezáródik egy korszak a színészek és a rajongók életében is, hiszen 8 évnyi munka és rajongás után véget ér az egyik kedvenc sorozatunk, a Vámpírnaplók.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy lehetőséget kaptam egy ilyen sorozatban. Kemény munka van a hátunk mögött, amit sosem felejtünk el. A sorozat volt a karrierem nagy lehetősége és mindig a szívemben lesz. Köszönöm a csodálatos Julie-nak és Kevinnek. Egy család vagyunk és sosem felejtelek el titeket
– nyilatkozta a rendezvényen a Damon Salvatorét életre keltő Ian Somerhalder. Paul Wesley szintén elmondta, hogy az utóbbi hét évét itt töltötte és szintén nagyon hálás a két készítőnek a lehetőségért.
A sorozat utolsó 16 része október 21-én startol a CW csatornán, ennek köszönhetően kaptunk egy búcsúvideót is, ami a boldog és szomorú pillanatok felidézésével kissé keserédesre sikerült.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.