Starity

Colton Haynes: „A másságom miatt lett öngyilkos az apám”

2016. augusztus 11. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A zöld íjász sztárja az OUT magazinnak adott exkluzív interjút, melyben többek között szó esett édesapja öngyilkosságáról és másságának felvállalásáról is.

hirdetés

Fotó: OUT Magazine / Blair Getz Mezibov

Ugyan korábban is pletykáltak másságáról, Colton Haynes csak idén májusban terítette ki lapjait, és hozta nyilvánosságra, hogy a saját neméhez vonzódik. Színésztársai és barátai büszkén kiálltak a bátor színész mellett, aki azóta boldogabb, mint valaha!

Saját bevallása szerint karrierje kezdetén a menedzsmentje határozottan megtiltotta neki, hogy felfedje a „titkát”, így igyekeztek eltüntetni azokat a 2006-ban, az XY magazin számára készült fotókat is, melyeken akkori barátjával láthattuk félreérthetetlen helyeztben.

Nagyon rosszul éreztem magam, amiért olyan sokáig hazudtam, de azt mondták nekem, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy sikeres legyek. Amikor fiatal zöldfülűként bekerülsz ebbe az iparba, az emberek hasznot akarnak húzni belőled, így azt mondják, az álmaid valóra fognak válni. Ha hiszel nekik, bármire hajlandó leszel. És te hiszel nekik, különösképp akkor, ha hozzám hasonlóan Kansasből származol

– magyarázta a színész, és szót ejtett édesapja önygilkosságáről is, melyért a mai napig hibásnak érzi magát.

Fotó: OUT Magazine / Blair Getz Mezibov

Olyan helyről jöttem, ahol nem lehetett melegnek lenni

– vágott bele a fájó történetbe Colton, akinek szülei gyerekkorában váltak el, édesapjával pedig nem ápolt jó kapcsolatot. Miután fény derült identitására, hatalmas balhét csaptak, így fogta a cuccait, és barátoknál húzta meg magát egy ideig.

Én lennék az utolsó ember, akinek elhagyná a száját az, hogy Apám miatt sajnáljatok engem. Ugyan nem álltunk közel egymáshoz, de amikor rájött, hogy meleg vagyok, öngyilkos lett. Az utolsó, amire abból az időszakból emlékszem, hogy a testvérem és anyukám elmentek összeszedni apám cuccait, a hűtőjén pedig egyetlen kép árválkodott: az enyém, ami a nyolcadikos ballagásomon készült

– elevenítette fel a megrázó történteket Colton.

Az öngyilkosság nem megoldás a problémákra! Ha úgy érzed segítségre szorulsz, vagy nem találsz kiutat egy helyzetből, kérj segítséget, a krízishelyzetben lévők részére fenntartott ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámon! Online segítséget itt kaphatsz, illetve, kérjük olvasd el ezt az oldalt! Ha azt látod, hogy más szorul segítségre ezt az oldalt olvasd el, hogy megtudd, mit tehetsz érte!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek