Starity

6 előadó, akit plágiummal vádoltak

2016. augusztus 11. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Semmi sem új a nap alatt! Cikkünkben olyan hírességeket tűztünk tollvégre, akiket azzal gyanúsítottak, hogy egy másik előadótól lopták szerzeményüket.

hirdetés

Tegnap számoltunk be arról, hogy Ed Sheerant két hónapon belül másodjára is plágiummal vádolták: a Photograph című szerzemény után a Thinking Out Loud miatt indítottak pert a Grammy-díjas brit tehetség ellen. Az ügy tárgyalása jelenleg is zajlik, ám Ed koránt sincs egyedül. Hat további hírességet mutatunk most be, akiknek szintén hasonló vádakkal kellett szembenéznie.

Led Zeppelin

A legendás rockbanda ellen számtalan alkalommal indult már per plagizálás miatt – legutóbb épp néhány hónappal ezelőtt, amikor azt kellett bizonyítaniuk, hogy legnépszerűbb slágerük, a Stairway to Heaven nem a Spirit nevű zenekarnak köszönhetően jött létre, akikkel korábban együtt turnéztak.

Mindazonáltal nem a Spirit volt az egyetlen, aki pert indított Jimmy Page-ék ellen, ugyanis ezt megelőzően Willie Dixon, Howlin' Wolf és Jake Holmes is vádat emelt a Led Zep' ellen, amiért nevüket nem tüntette fel a csapat a dalok szerzőinél.

Robin Thicke Pharrell Williams

Robin és Pharrell ellen a Blurred Lines című nóta miatt indult per, ugyanis Gaye Estate rámutatott: a dalszerző páros az ő 1977-es slágerét, a Got To Give It Up-ot helyezte csupán új alapokra. Állítását azzal igazolta, hogy a fent említett dal és sajátja között 22 hangnyi egyezés van, amit a bíróság jóváhagyott, Thicke-ék pedig elveszítették a pert, ami miatt igen nagy csorba esett az énekes ígéretesen alakuló karrierjén.

Coldplay

A népszerű brit csapatot 2008-ban Joe Satriani gitárvirtuóz vádolta meg másolással, ugyanis meglátása szerint Chris Martinék Viva La Vida szerzeménye nagyban hasonlít az ő korábban megjelent instrumentális nótájára, a If I Could Fly-ra. A felek ugyan nem értettek egyet egymással, de úgy döntöttek, okosabb nem perre vinni a dolgot, így 2009-ben békés formában, peren kívül megegyeztek.

Sam Smith

A rajongók fedezték fel korábban, hogy Sam Stay With Me című slágere a megszólalásig hasonlít Tom Petty Won't Back Downjához, így rögtön megkezdődtek a plágiummal kapcsolatos vádak. Ugyan Petty nem indított pert kollégája ellen, ám mindennél beszédesebb a tény, hogy az ügy kirobbanása után váratlanul felkerült az énekes és a Won't Back Down megírásában segédkező Jeff Lynne neve Smith dalának szerzői közzé.

Érdekesség, hogy nem ez az első alkalom, hogy egy neves előadó Tom nótáiból merít, ugyanis korábban a The Strokes és a Red Hot Chili Peppers is előszeretettel nyúlt a zenész által írt zenei alapokhoz.

Avril Lavigne

2007-ben jelent meg a kanadai dalospacsirta Girlfriend című slágere, amit a jelenleg Keshával pereskedő Dr. Luke közreműködésével szerzett az énekesnő. Később az 1970-es években aktív The Rubinoos nevű együttes tagja, Tommy Dunbar felfedezte, hogy a popsztár dala meglepő hasonlóságot mutat az ő együttesének I Wanna Be Your Boyfriend című dalával.

Avril a vádakra úgy válaszolt, hogy korábban soha nem hallotta az említett szerzeményt, és hozzátette, hogy mivel emberek vagyunk, egy nyelvet beszélünk. Az együttest azonban ez a válasz nem hatotta meg különösebben, így az énekesnő végül peren kívül egyezett meg velük.

Shakira

Shaki 2010-es megjelenésű Loca című szerzeménye is jogvitákba ütközött, amikor kiderült, hogy a spanyol verzióban közreműködő előadó, El Cata (másik ismert nevén Bello) Ramon "Arias" Vasquez dalszerzőtől lopta a dalt. Amikor perre került a sor, a törvényhozás elismerte a plágiumot, ugyanakkor később kiderült, hogy Vasquez meghamisított egy bizonyítékot. Az ügyet végül lezárták, a férfi neve pedig felkerült a szerzők listájára.

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek