Új kislemezzel jelentkezett a VIXX
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy pillanatra sem áll meg pihenni a VIXX, hisz megérkezett új, immár hatodik kislemezük, a Hades.

Március végén jelentette be a Jellyfish Entertainment, hogy fiúcsapata, a VIXX nagyszabású, egy évet felölelő VIXX 2016 CONCEPCION nevezetű projekttel (illetve trilógiával) készül. Az egész projekt bizonyos görög mitológia istenek köré épül, s ennek fényében válogatják ki dalaikat és épülnek fel a lemezek. Ezt követően április 19-én érkezett meg a trilógia első része Zelos címmel (Zelos – a féltékenység és a rivalizálás istene), amit a Dynamite című dalukkal promótáltak.
A rajongóknak nem kellet sokat várniuk, mivel a trilógia második része augusztus 12-én jelent meg Hades címmel (Hades – az alvilág istene, a holtak ura), s pár nappal később megjelent a Fantasy videoklipje. A kisfilm sötétebb, kicsit kísérteties hangulata teljes mértékben illik a dalhoz, valamint a látványos koreográfia most sem maradhatott el.
A korongra összesen négy dal került, íme a dallista:
- Fantasy
- Love Me Do
- 나비 흐과
- Fantasy (instrumental version)


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Dúl köztük a szerelem.
Szeretne magánéletet.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
A szeme és az orra lett gyanús.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
Együtt töltötték a Hálaadást.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.