Starity

Berendelték a Mr. Robot harmadik évadát

2016. augusztus 17. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Kétségtelen tény, hogy a USA Network eddigi egyik legnagyobb dobása volt a tavaly június óta futó Mr. Robot című drámasorozat.

hirdetés

Még a csatorna sem számított ekkora sikerre és érdeklődésre, mely a Rami Malek főszereplésével készülő Mr. Robot című sorozatot övezi. A történet második évada jelenleg is képernyőn van (a legújabb epizód ma kerül adásba), és már eddig is számtalan díjat zsebelt be – köztük két Golden Globe-ot is –, ráadásul Emmyre is jelölték két kategóriában.

A fenti sikerek tekintetében aligha meglepő, hogy a csatorna a sorozat folytatása mellett döntött, így a napokban berendelte annak harmadik évadát, mely leghamarabb 2017-ben kerül majd képernyőre. 

Nem is lehetnénk büszkébben a Mr. Robotra, a sorozatra, mely kitolva saját határait elfoglalta az őt mgillető helyet a kulturális korszellemben, és amelyet a televíziózás egyik legjobb drámájaként tüntettek ki. A második évad közepén Mr. Robot újabb tereket hódít meg magának, és újabb távlatokat nyit a csatorna számára. Alig várjuk, hogy lássuk, merre tart Sam Esmail és a Robot-csapat kalandja

– nyilatkozta egy közleményben a USA Network vezetősége.

Fotó: USA Network

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek