Starity

5 éves lett a Little Mix

2016. augusztus 19. 17:05   |   Szerző: Selz1992

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma van öt éve, hogy a brit X-Faktorban egy csapatba került Jade Thirlwall, Leigh-Anne Pinnock, Jesy Nelson és Perrie Edwards. Most elhoztuk a legjobb pillanataikat.

hirdetés
5 éves lett a Little Mix

A négy lány közös története öt évvel ezelőtt, azaz 2011. augusztus 19-én vette kezdetét, amikor is a brit X-Factor 8. szériájában egy csapatba tették őket. Az akkor még Rhythmix névre hallgató csapat sikeresen vette az első akadályt, a Mentorok házát, ezzel bejutva az élő showba.

A negyedik héten nevet kellett változtatniuk, ekkor lettek Little Mix. Hétről hétre sikeresen, és párbaj nélkül meneteltek, mentoruk, Tulisa segítségével. Végül 2011. december 11-én megnyerték a versenyt, ezzel a műsor történelmének legsikeresebb csapata lettek. Azóta rengeteg rekordot megdöntöttek, és több elismerésben is részesültek. Íme néhány:

  • Első albumuk, a DNA a 4. helyen debütált Amerikában, ezzel a legmagasabb pozícióban debütáló brit lánycsapat lettek, megdöntve a Spice Girls rekordját, akik 1997-ben Spice című albumukkal a 6. helyen nyitottak. 
  • Ők birtokolják az évtized három legtöbb példányszámban elkelt albumát egy lánybandától.
  • Black Magic című daluk három hétig birtokolta az első helyet az Egyesült Királyságban. Ők az első lánycsapat 2008 óta, akiknek ezt sikerült elérni.

  • Get Weird albumuk 7 hét alatt lett platinalemez hazájukban, 300.000 példányban elkelve.
  • Jelenleg ők a legkelendőbb nyugati lánycsapat Japánban és Ausztráliában.
  • Első amerikai díjukat 2015-ben kapták meg a Teen Choice Awardson.
  • 2009 óta ők az első lánybanda, akiket a Brit Awardson díjra jelöltek.
  • 2013-ban saját sminkkollekciót dobtak piacra, 2015-ben és 2016-ban pedig saját parfümöt.
  • Harmadik önálló koncertsorozatuk, a The Get Weird Tour a legmagasabb eladási számmal rendelkező turné 2016-ban az Egyesült Királyságban, és az évtized legnagyobb turnéja egy lánybandától.

  • Szintén ezzel a turnéjukkal teltházas arénákban koncerteztek Európában és Ausztráliában, Ázsiában pedig színházakat töltöttek meg. Legnagyobb közönségük 31.487 fő volt Londonban.
  • 4 videoklipjük lépte át a 100 milliós nézettséget.
  • Olyan előadókkal dolgoztak már együtt, mint Jessie J, Jason Derülo, Jess Glynne, Missy Elliott és Sean Paul.
  • 5 éves karrierjük alatt, több mint 16 millió albumot és kislemezt adtak el világszerte.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek