Visszatérésére készül Emeli Sandé
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négy év szünet után hamarosan új stúdióalbummal jelentkezik a skót felmenőkkel rendelkező énekesnő.

Hosszú ideje nem hallhattunk Emeli Sandé felől, melynek hátterében az állt, hogy az énekesnő soron következő nagylemezén dolgozott, mely – ha hihetünk a pletykáknak – végre elkészült. Emeli nemrég a Twitteren harangozta be, hogy szeptember 16-án bemutatásra kerül új szerzeménye, ami a Hurts címet viseli, és az említett új lemezen kerül majd elhelyezésre.
Emeli egyébként a kislemez borítóját is megmutatta a mikroblogon, valamint a dalszövegbe és a hangzásvilágba is betekintést nyújtott, hogy még jobban felcsigázza több mint egymillió főre rúgó rajongótáborának amúgy is fokozott érdeklődését.
Bébi, nem vagyok kőből, ez fáj
– olvasható úgy nótájának sokatmondó sora a közösségi oldalakon.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.