Így folytatódik a Grace klinika
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négy hónappal a tizenkettedik évad lezárulását követően szeptember 22-én képernyőre kerül a Grace klinika folytatása.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Az ABC népszerű drámasorozatának alkotói igen büszkék lehetnek magukra, hiszen kevés sorozat készítői mondhatják el, hogy több mint egy évtizeden át képesek fenntartani a tévéznézők érdeklődését. A Grace klinika stábja azonban igazán nem panaszkodhat, hiszen két hét múlva ismét visszatérhetnek a képernyőre, méghozzá a tizenharmadik évaddal.
A minap megérkeztek a sorozat folytatásának werkfotói, valamint az Entertainment Weeklynek köszönhetően arra is fény derült, mi várható az új évadban, mely természetesen a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is bővelkedik majd izgalmas eseményekben.
Amikor valaki megérkezik a kórházba, Bailey megpróbálja kideríteni, mi történt, ezzel szemben a többiek a segítségére sietnek. Meredith súlyos titkokat őriz, melyek kihatással lesznek mind az Alexhez, mind a Maggie-hez fűződő kapcsolatára. Mialatt Richard egy nagy döntés meghozásával segítséget nyújt Jónak, April és Catherine összecsapnak az újszülött felett
– olvasható az új évad szinopszisában.
![](/images/articles/embed/2016/09/07/greysposter-1473253606.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/ew-000237157-03-1473253623.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/2-1473253662.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/3-1473253682.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/4-1473253733.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/5-1473253739.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/6-1473253742.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/7-1473253747.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/8-1473253750.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/9-1473253754.jpg)
![](/images/articles/embed/2016/09/07/11-1473253758.jpg)
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.