Starity

Kanye West csatlakozott az Instagramhoz

2016. szeptember 19. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rapper végre engedett a kísértésnek, és csatlakozott felesége kedvenc közösségi oldalához.

hirdetés

Ugyan Kanye West már hosszú ideje kacérkodott a gondolattal, hogy csatlakozzon-e az Instagram több millió fős felhasználói táborához, ám mindezidáig lebeszélte magát róla. A minap azonban úgy gondolta, most jött el a megfelelő idő ennek bepótlására, és létrehozta a fiókját, melyet már hivatalosan is ellenőrzöttnek jelölt, vagyis valóban ő rejtőzik a profil mögött.

A rappert az elmúlt néhány órában máris közel egymillióan követték be, így fel is került az általa megosztott első kép. Egyéb közösségi oldalain egyelőre nem kommentálta, minek köszönhetjük, hogy csatlakozott az Instagram-közösséghez, ám sokan máris azon élcelődnek, hogy rövidesen szelfik százai töltik majd meg a profilt – akárcsak feleségéét.

Kim ugyanis köztudottan a szelfikirálynő hírében áll, „címét” pedig nem hiába érdemelte ki, hiszen négynapos nyaralását sem azzal töltötte, hogy kikapcsolódjon és a gyerekeit szórakoztassa, hanem közel hatezer szelfit készített, hogy gyönyörködhessen önmagában.

A népszerű valóságshow-sztár egyébként 2012-ben regisztrált a közösségi oldalra, mostanra pedig övé az egyik legtöbb követővel bíró felhasználói fiók.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek