Lakatos Levente lekörözte J. K. Rowlingot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan a boltok polcaira kerül az Aranykönyv-díjas szerző Szigor című regénysorozatának második kötete.
hirdetés
Lakatos Levente a napokban jelentette be, hogy rövidesen megjelenik a Szigor-sorozat második, A pillangók ébredése című kötete, melyben nyomon követhetjük, hogyan alakul kedvenc főhőseink (Szigor és Liza) kapcsolata az izgalmas fordulat után, mellyel az első regény, A tiltás gyönyöre záródott.
A rajongók minden kétséget kizáróan tűkön ülve várják az ugyancsak izgalmasnak ígérkező folytatást, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a regény a Libri könyvkiadó előrendelési sikerlistájának élén áll – lekörözve J. K. Rowling újdonságát, a Harry Potter és az elátkozott gyermeket.
Nagyon nagy öröm, hogy az olvasóim ennyire várják a Szigor-sorozatom második kötetét. És természetesen nagyon megtisztelő, hogy a Harry Potter-színdarabot is sikerült megelőzni a Libri listáján. Amit ígérhetek, hogy az új regény még szenvedélyesebb, valamint még romantikusabb lesz az első résznél. Sok meglepő fordulat várható
– nyilatkozta szerkesztőségünknek a siker kapcsán a szerző.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
10 évet töltött a sorozattal.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.













