Sheldry Sáez visszautasította a koronát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2011-es Miss Universe Panama lehetőséget kapott, hogy idén versenybe szálljon a Miss Earth címért.


Sheldry Sáez 2011-ben lett Panama szépe, így kijutott a Miss Universe versenyre, ahol bekerült a legszebb 10 közé. Ez hatalmas sikernek számított, hisz panamai versenyző évek óta akkor volt először a döntőben. Sheldry később kipróbálta magát színésznőként és műsorvezetőként is, azonban a modellkedés volt mindg is az első számára.
Ebben az évben egy hatalmas lehetőséget kapott: Justine Pasek, a Miss Panama főszervezője felkérte a 24 éves modellt, hogy képviselje Panamát a Miss Earth versenyen, amit október 29-én rendeznek a Fülöp-szigeteken. Sheldry azonban visszautasította a szépségkirálynői címet, majd azzal indokolta, hogy más projektekre kell koncentrálnia, és lehetőséget kell adni az új generációnak, hogy bizonyítsanak a nemzetközi szépségversenyeken.
Justine elmesélte, hogy nagyon bánja, hogy a 2011-es Miss Panama nem élt ezzel a lehetőséggel, mert már a Miss Universen nagy kedvence volt, és most is látja benne a lehetőségeket. A Miss Earth Panama címet végül a 2013-as Miss World Panama, a 26 éves Virginia Hernández kapta meg. A koronát a tavalyi győztes, Carmen Jaramillo adta át neki.
Azonban nem Virginia lesz idén az egyedüli visszatérő; a Miss Universe versenyen Keity Mendieta képviseli majd Panamát, aki 2011-ben a Miss International döntőjében bekerült a legszebb 5 közé.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Továbbra is viharos a kapcsolatuk.