Starity

Ezek voltak Cory Monteith utolsó szavai a GLEE alkotójához

2016. szeptember 26. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű tévéshow producere nemrég megosztotta, milyen beszélgetés zajlott le közte és kollégája között legutoljára.

hirdetés

Az Amerikai Horror Storyt és a Scream Queenst is jegyző Ryan Murphy volt az egyik kreátora a Fox csatorna tavaly véget ért szériájának, a GLEE-nek, melynek egyik főszereplője a 2013-ban heroin-túladagolás következtében elhunyt Cory Monteith volt. A férfi nemrég az Entertainment Weeklyvel osztotta meg a színészhez fűződő utolsó emlékét, mely saját bevallása szerint mélyen beleégett a tudatába, ugyanakkor olyan, mintha csak tegnap történt volna.

Megöleltük egymást, és az utolsó dolog, amit mondott, az volt, hogy Szeretlek, haver, és köszönöm, hogy segítettél nekem jobbá válni. A következő pillanatban már arról értesítettek, hogy meghalt. Olyan volt, mintha a gyerekemet veszítettem volna el

– elevenítette a három évvel a történtek után is fájó eseményeket Murphy, aki saját bevallása szerint a mai napig jó viszonyt ápol a sorozat egykori stábjával.

Cory, a barátnője, Lea Michele és Ryan Murphy

Cory Monteith, a barátnője, Lea Michele és a sorozat készítője, Ryan Murphy (balról jobbra)

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek