Harry Styles nem tudja, mi lesz a One Direction sorsa – interjú!

Harry Styles interjúja az Another Man magazinnal megérkezett, s szó esett első filmének forgatásáról, a színpadi élményeiről, vallásosságról, családalapításról, stúdiózásról, na meg a One Direction sorsáról is.

hirdetés

Az interjú első felét jó barátnője, Chelsea Handler vezette le, aki élete különböző szakaszairól fagatta a fiatal énekest, aki elhunyt fotós barátjának, Matt Irwinnek dedikálta a teljes számot.

Köszönöm. Az összes barátomnak ajánlom, akik velem vannak, és az összes barátomnak, akik nem. Matt, ez érted van –H

– Szóval, leforgattad ezt a filmet. Hallottam, milyen hideg vízben voltál egész nap az egyik alkalommal.
– Igen, de azért jó buli volt!

– Milyen volt? Izgultál?
– Igen, de szerintem jól sikerült. Meglátjuk.

– Arról szeretném, ha beszélnél, miért döntöttél a filmforgatás mellett.
– A suliban színészkedtem. Mindig fel akartam fedezni ezt az ágat, de nagyon elfoglalt voltam a bandával, és sosem éreztem úgy, hogy itt az idő rá. Most a pihenő során úgy voltam vele, meglátjuk, összejön-e. Kihívás számomra, de jó érzés kilépni a komfortzónámból.

– Milyen volt az első napod? Be voltál rezelve, mi?
– Az első napomon nagyon hideg volt, és homokot dobtak a szemembe – nagyon intenzív volt. A film nagyon elhivatott, és sokkolt, mennyi minden folyik a háttérben.

– Rájöttél, mennyire jelentéktelenül kicsi is vagy a gépezetben, igaz?
– Igen, teljesen. Még amikor csak ebédért mentem, akkor is száz meg száz embert láttam ülni, és ekkor rájössz, hol is vagy a skálán.

– A barátnőm szerint a legjobb rendező, akivel dolgozott, Christopher Nolan volt. Vele forgattad az első filmed. Ez elképesztő!
– Igen, nagyon szerencsés vagyok, hogy részese lehetek. Nagyon király projektnek érzem. Nagy rajongója vagyok a filmjeinek, mondhatni, teljesen elkápráztat. Nagyszerű aggyal rendelkezik, és hihetetlen kutatásokat végez egy-egy film előtt. Szerintem ezért nem is vállal sokat.

– Tudom, hogy egy nagyon privát személy vagy. Hogy élted meg, hogy már nem tudsz annyira névtelen maradni?
– Szerintem van rá megoldás. Néhány embert nem is zavarja (a hírneve – szerk.), amiért csodálom őket. Néhány pedig azt mondja, a magánéleted megosztása a munkád része, és ezt el kell fogadnod. Szeretek együtt lógni a barátaimmal és családommal. Nem hiszem, hogy ezzel furcsaságot mondok – a barátaim fontosak számomra, szeretek velük időt tölteni. Ez a normális nekem.

Elmondása szerint Los Angeles trükkös, és nem jó egyedül lakni ott, mert sok furcsa dologba keveredhet az ember.

Szerencsére van ott egy maréknyi barátom, akiket a munka is odahívott, tehát jól vagyok. Az időjárás pedig kiszámítható

– Áruld el nekem, meg fogsz házasodni és lesznek gyerekeid?
– Ez most tényleg elég légből kapott volt.

– Ez a beszélgetésünk menete. Már ismerhetnél. Mit keresel? Azt a bizonyos személyt, vagy úgy vagy vele, hogy minél több randit akarsz most még megélni, sok kalanddal?
– (...) Nagyon várom, hogy odaérjek az életemben, amikor ez prioritást élvez nálam. Már gondolkodtam ezen. Azonban, ha a mostról beszélünk: úgy gondolom, a „kalandokat” jobban élvezed olyannal, akivel együtt akarsz lenni, és törődsz vele. Jelenleg a munkámra fókuszálok, amit szeretek, és ha valamit szeretsz, akkor a legjobbat próbálod kihozni belőle. Élvezem a stúdiózást, a filmkészítést, és például vakációra sem vágyok: szerencsésnek érzem magam. Nagyon jó emlékeim vannak a bandáról, nem lehet rá egy rossz szavam se, és nincsenek megbánásaim.

– Vége van? Fogjátok még folytatni?
– Nem tudom. Amikor kezdtük, már akkor is mindenki azt kérdezte: „hol lesztek öt év múlva?”. Az emberek mindig kérdeznek, nem igaz? Nehéz most erre választ adni. Sosem mondanám azt, hogy nem fogunk még valamit együtt csinálni, de most mindannyiunknak jó, hogy valami mást fedezünk fel egyedül. Talán egy ponton mindenki azt fogja mondani, hogy tenni kéne valamit, de jobb, ha ez magától értetődően történik meg, mint például, „Hello! Folytatni szeretnénk!”. Ha ez megtörténne, fantasztikus lenne. Sosem zárnám ezt ki. A legfontosabb, legnagyszerűbb dolog, ami valaha történt velem, az, hogy a banda részese lehettem. Teljesen megváltoztatta az életemet.

– Hiszel Istenben?
– Wow.

– Úgy értem, nagyon spirituálisnak tűnsz nekem. Nem tudtam, hogy vallásos vagy, vagy sem.
– Örülök, hogy ezt gondolod, s mondtad, mert úgy érzem, hogy akik azt mondják magukról, spirituális vagyok, az olyan... béna. De igen, inkább spirituálisnak érzem magam, mint vallásosnak. Nem kötöm magam szabályokhoz, de véleményem szerint naiv azt mondani, hogy semmi nem létezik rajtunk kívül, nincs más erősebb, mint mi. Szerintem, ez kicsit szűk látáskörre utal.
Hiszek a karmában. A „minden okkal történik” összetett dolog, hiszen sok igazságtalan dolog folyik a világban. Nehéz úgy rájuk nézni, hogy „hát, minden okkal történik”. Azonban mindenképpen hiszem, hogy van valami – ami nemcsak mi vagyunk. Őrültség azt hinni, hogy csak emberek vannak, meghalnak és ennyi. Nem mondom, hogy űrlények, de értesz, nem?

– (...) Mit gondolsz, mitől lesz valami jó show, és mitől lesz valami rossz? Volt már olyan, hogy lejöttél a színpadról és azt gondoltad, hogy ez most nem volt az igazi?
– Ha mindent beleadsz, akkor nem igazán mondhatod, hogy ez szar volt. Mindig az volt a célom, hogy az emberek jól érezzék magukat a zenénk által. Érzed a felelősséget – ott a színpad, ahol beszélhetsz dolgokról, és az, hogy ezt mire használod, nagyon fontos.

– Van kedvenc pillanatod a színpadról?
– A nagy stadiumokban való fellépés, amikor látsz egy tengernyi embert... Megállsz egy pillanatra, és azt kívánod, bár az összes barátod ott állna melletted, és látná, amit te. Nem hasonlítható semmihez. Nem létezik olyan drog, ami ilyen élvezetet és hype-ot adna számodra. Fantasztikus, hogy ez természetesen jön. És az emlékek, érzések visszajönnek: az emberek, a kilátás. Jó érzés, hogy az agyadban ezek tovább élnek és néha visszatekinthetsz rájuk. (...)

Az Another Man magazin szeptember 29-től elérhető az újságárusoknál a UK-ben.

Az interjú folytatását Paul McCartneyvel következő cikkünkben olvashatjátok el!

hirdetés

hirdetés