Starity

Megjelent Vörös Attila új dala

2016. október 26. 05:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a Leander Rising és a Nevermore zenekarok egykori gitárosa első szólólemezén dolgozik.

hirdetés

Néhány hónapja tudtuk meg, hogy a Leander Rising, valamint a Nevermore egykori gitárosa már lázasan dolgozik első szólóalbumán, ami decemberben kerül majd a lemezboltok polcaira. Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja a hónap elején hivatalos Facebook-oldalán tette közzé első dalát, a Scar VII nevezetű tétel képében, amely olyan hírességekkel karöltve készült el, mint Chris Amott (ex-Arch Enemy) és Veress Marci (ex-Pokolgép, Armageddon).

A zenész tegnapelőtt osztotta meg a célközönséggel legújabb szerzeményét, amely a The Blindfold elnevezést kapta, és Attila egyik jó barátja, Dan Sanders (Poised, Stone Dust Engine, Dan von der Erde) énekel benne.

A Strength Of Will című korongon Attila olyan előadókkal dolgozott együtt a már fent említett Chris Amott és Veress Marci mellett, mint a Hatesphere, a Mayhem, az Ektomorf, a Ghost Ship Octavius, illetve a Nevermore.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek