Starity

A Cube Entertainment nélkül BEAST sem lesz

2016. november 03. 05:05   |   Szerző: Starity.hu

Hiába a srácok elképzelései, hogy létrehozzák saját független kiadójukat, úgy néz ki a Cube nem fogja megkönnyíteni a csapat kilépését.

hirdetés
A Cube Entertainment nélkül BEAST sem lesz
Fotó: ELLE

Miután október 15-én lejárt a szerződése a csapatnak a Cube Euntertainmenttel, a srácok bejelentették, hogy nem szerződnek le újabb évekre az ügynökséghez, hanem inkább együtt szeretnék létrehozni saját ügynökségüket. Sajnos azonban számításaik nem jöttek be, ugyanis amint elhagyják a Cube Entertainmentet, a nevüket, a BEAST-et is ott kell hagyniuk. A cég ugyanis törvényesen levédette a csapat nevét, így 2026-ig jogilag ezzel a csapatnévvel csak a Cube adhat el bármit is.

A rajongók körében ez a probléma már júliusban felmerült és azóta is aggódnak emiatt. Ha a csapat elhagyja az ügynökséget, minden tevékenység – beleértve a koncerteket is –, amit a BEAST név alatt folytatnának, törvénytelen lenne. Emellett pedig a Cube folyamatosan tagad minden hírt, arról, hogy a csapat saját céget hozna létre és folyamatosan azt hangoztatják, hogy van még esély rá, hogy a srácok mégis maradnak a cégnél.

Mi még nem kaptunk visszajelzést a BEAST tagjaitól. Természetesen szeretnénk, ha a BEAST maradna. Még mindig várjuk a választ. Jogilag miénk a nevük. Így, ha a BEAST másik céggel szerződik, akkor lehet, hogy nem fogják tudni használni a nevüket a következő 10 évben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek