Megérkezett a B.A.P második stúdiólemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Noir nevezetű második stúdióalbumával és a Skydive videoklipjével karöltve tért vissza a hattagú dél-koreai csapat, a B.A.P.
hirdetésEgy februári EP, egy japán és egy koreai nyári kislemez után nem pihent sokat a B.A.P, hiszen a srácok gőzerővel készültek visszatérésükre. Kiadójuk, a TS Entertainment múlt hónapban harangozta be a nagy visszatérést, amire végül november hetedikén került sor NOIR nevezetű második koreai stúdióalbumuk keretei között. A korong főcímdalához (Skydive) forgatott tíz perces hosszúságú akcióban és drámában egyaránt bővelkedő videoklip is feltöltésre került.
A lemez összesen tizenhárom számot sorakoztattak fel, melyek igazán változatosra sikeredetek: találhatuk közöttük elektropopot, akusztikus R&B-t, populárisat, lassabb hangvételűt, illetve a Le Noir képében jazz stílusút is, amelyen a világhírű jazz zongorista, Song Young Joo működik közre, valamint a Kingdom koreai verziója, Jongup szólódala és két instrumentális változat is helyet kapott. Íme a számlista:
- LE NOIR
- SKYDIVE
- RIBBON IN THE SKY
- KILLER
- FERMATA
- 주소서
- I GUESS I NEED U
- CHIQUITA
- 걸어가
- 지금 (Now) (Jongup szóló)
- KINGDOM (koreai verzió)
- SKYDIVE (Instrumentális verzió)
- FERMATA (Instrumentális verzió)
Habár az album elkészítésében, a produceri feladatokban és a dalok megírásában is jócskán kivette részét a formáció vezetője, Yongguk, sajnos a népszerűsítésben nem tud részt venni egészségügyi okok miatt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Több beceneve is van.











