Starity

Véget ért The Weeknd és Bella Hadid kapcsolata

2016. november 11. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másfél év együttjárás után a közelmúltban ért véget a Grammy-díjas énekes és a szupermodell kapcsolata.

hirdetés

Úgy tűnik, nekik sem sikerült! A People számolt be elsőként a hírről, miszerint The Weeknd és Bella Hadid úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A párt először tavaly májusban hozták hírbe egymással és hamar kiderült, hogy a pletykák igazak: egymásba szerettek. Kapcsolatuk már-már tökéletesnek tűnt, ám tavaly decemberben – ha csak rövid időre is – szakítottak. Nem sokáig bírták egymás nélkül, így a búcsút békülés követte, mostanra azonban végleg elfáradt a kapcsolat.

Az énekes és a modell mindazonáltal nem sokáig élvezheti a szabadságot, mivel rövidesen ismét kénytelenek lesznek találkozni, ugyanis a Victoria's Secret párizsi divatbemutatóján mindketten a kifutóra lépnek. Egy, a párhoz közel álló barát szerint románcuk végét szoros időbeosztásuk és az ebből adódó találkozások hiánya jelentette, de szerencsére barátokként váltak el.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek