Starity

A színpadon esett össze a GFriend énekesnője

2016. november 13. 09:09   |   Szerző: TokyoGhoullel

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GFriendből jól ismert SinB mindenkit ledöbbentve elájult a csapat egyik fellépése közben – a rajongók aggódnak az állapotáért.

hirdetés

Nem ez az első alkalom, hogy a csapat rajongói aggódni kényszerülnek a lánycsapat tagjainak egézségéért, hiszen nemrég Umji épült fel betegségéből, de úgy tűnik, hogy a formáció másik tagja, SinB sincs a legjobb állapotban. November 3-án került megrendezésre a Jeonbuk University nevű esemény, ahol a csapat fellépése közben SinB hirtelen összeesett a színpadon –  teljesen ledöbbentve ezzel a közönséget és a csapat többi tagját.

A fellépésük elejétől észrevehető volt SinB rosszullétte: alig állt a lábán és láthatóan kiverte a víz. Bár próbált éber maradni, de végül elájult a rendezvény közepén. A tagok és a személyzet azonnal kórházba szálították őt, így le kellett fújni az esemény végét. A rajongók között hamar kitört a pánik – úgy gondolják, hogy a lányok túlságosan kimerültek és túlhajszoltak.

Bár mindenki azt tanácsolta SinB-nek, hogy egészsége érdekében tarston egy kis szünetet, ő azonban már a következő nap élő adást közvetített a V-Appon és úgy tűnik, hogy  egészségesebb, mint valaha és nincs ok az aggodalomra.

Jól vagyok srácok, ne aggódjatok miattam. Teljesen rendben vagyok

– magyarázta mosolyogva az énekesnő. Később a kórház is megerősítette, hogy SinB-nek nincs különösebb baja és, hogy az ok aminek köszönhetően elájult, az a hírtelen szédülés volt.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek