Kiderült, milyen stílusú lesz Liam Payne szólólemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyan az énekes szólólemezének munkálatai a kezdeti stádiumban járnak, a producer elárulta, mire is számíthatunk.
hirdetés
Liam Payne alig két hónapja írta alá a Republic Records lemezszerződését, már meg is kezdte szólóénekesi tevékenységét – jelenleg első önálló korongján dolgozik. Az anyag már most izgalmasnak ígérkezik, hiszen nem kisebb személy, mint John Newman bátyja, James látja el a produceri feladatokat, aki nemrég néhány érdekes hírmorzsát szórt el a sajtóban.
Az idősebbik Newman ugyanis elárulta, hogy Payne zenéjének hangzásvilága lendületes, pörgős, fiatalos lesz és nagyban hasonlít majd a Justin Timberlake által képviselt stílusra. Ezzel egyidőben azt is megerősítette, hogy kilátásban van a One Direction többi tagjával való közös munkája is.
Jelenleg Liammel dolgozok, de fogok Zaynnel és remélhetőleg Niall-lel is, hiszen ismerjük egymást.
via Sugarscape
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











