Ennyi volt? Bella Thorne és Tyler Posey szakítottak?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig két hónapja randizik a színészpáros, máris az a hír járja, hogy szakítottak.

Bella Thorne és Tyler Posey kapcsolatáról szeptember közepén értesült a sajtó, ezt követően pedig napokon belül világgá kürtölték, mennyire odavannak egymásért. A Teen Wolf sztárja volt az első, aki szerelmet vallott újdonsült párjának, ám úgy tűnik, elhamarkodottan ugrottak bele a kapcsolatba.
Nagyon tüzes, fizikai kapcsolat volt az övék, ugyanakkor megvoltak a maguk hullámvölgyei, melyek a véghez vezettek. Bella végül összapakolta a cuccait és hazaköltözött abba a házba, amit nemrég vásárolt. Sokkal jobban megviseli őt ez az időszak, mint Tylert, nagyon hiányzik neki, de a dolgok egyszerűen nem működtek köztük
– nyilatkozta egy, a párhoz közel álló barát.
Arról egyelőre nem tudni, mennyire hihetünk a szavának, hiszen a két fiatal közösségi oldalain semmilyen változás nem történt, ami arra utalna, hogy végeztek egymással és eddig se nem erősítették meg, se nem cáfolták a pletykákat.

via Sugarscape

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.