Starity

Tarja: „A klasszikus zene a szerelmem”

2016. november 18. 08:08   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közelmúltban kapta mikrofonvégre a spanyol Rockiller a finn énekesnőt, aki számos érdekességet osztott meg a nagyvilággal.

hirdetés
Tarja: „A klasszikus zene a szerelmem”
Fotó: Tim Tronckoe

A Nightwish egykori frontasszonyát mostanában legújabb lemezeiről faggatják az újságírók, hiszen kétséget kizáróan az eddigi legsúlyosabb anyagát dobta piacra az idei nyár folyamán. Mindezeken túl, szó esett a Nightwish-ről is, valamint pozitív, komoly gondolatokkal is ellátta rajongóit.

Megtudhattuk többek között azt, hogy amikor befejezte legutóbbi EP-jét néhány dalt kivett belőle, melyekből később összekovácsolódott a The Brightest Void – The Prequel nevezetű lemeze. Ez elmondása szerint bónusz albumként szuperál, ami csakis a megjelenésre várt. A finn szépség arról is szót ejtett továbbá, hogy ha példaképet kéne választania, mindenképp édesanyját emelné ki, aki mindenben támogatta és inspirálta őt. Marjatta Turunen egyébként 2005-ben adta fel a harcot a rákkal szemben, ami hatalmas csapás volt a Turunen család számára.

Tarja elmondása szerint sajnálatos módon nagyon kevés azon énekesnők létszáma, akik a metálszintéren tevékenykednek, valamint arra is kitért, hogy nagyon örülne annak, ha több női metálzenész lenne, hiszen a tehetség ugyanúgy bennük is megvan. Mindazonáltal bohókásan eljátszott a gondolattal, hogy boldoggá tenné ha kislánya, Naomi a közeljövőben dobosként tevékenykedne, hiszen már most remek ritmusérzékkel rendelkezik négyéves kora ellenére is.

Az egykori Nightwish-énekesnő természetesen sosem ússza meg az egykori zenekarával kapcsolatos kérdéseket, ám ezúttal elárulta, hogy nagyon szeret Nightwish-dalokat énekelni fellépései során, valamint hozzátette, hogy kedvenc dala a finn formációtól a Ghost Love Score és a The Phantom Of The Opera.

Biztosan látni, hogy most sokkal többet mosolygok és szórakoztatóbb vagyok a színpadon, mint azelőtt. Alapvetően ez nagy változás: most jobban élvezem a zenét, mint azelőtt. Kétségtelen, hogy a Nightwish-sel átéltem emlékezetes pillanatokat, de itt az ideje a saját ihleteknek, és szerzeményeknek, amelyeket nem más ír. A közönségem most sokkal személyesebb. De jó énekelni néhány Nightwish-dalt is

– nyilatkozta Tarja.

Finnország csillaga azt is bevallotta, hogy az új lemezről az Innocence a kedvenc dala, hiszen egy nagyon erős, titokzatos és egyben fenséges dalról van szó, melyet szerelme, a klasszikus zene alapozott meg, és ami teljes egészében tükrözi személyét.

Végezetül azt üzente rajongóinak, hogy ne féljenek nagyot álmodni és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minden egyes vágyuk teljesüljön, hiszen ő is kisgyermekként álmodta meg, hogy énekesnő lesz, napjainkban pedig a metálzene koronázatlan királynőjeként van számon tartva, valamint Finnország hangjának is megválasztották.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek