Starity

Ők adnak ki albumot 2017-ben

2016. november 20. 17:05   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közeleg az új év, így egyre pontosabban kirajzolódik, milyen színfoltokra számíthatunk a zenei palettában.

hirdetés

1. Taylor Swift

Az énekesnő hatodik lemeze a nagy sikerű 2014-ben kiadott 1989-t követi majd. TayTay jelenleg is stúdiózik, s források megerősítették, hogy szó lesz a lemezen Calvinről és Tom Hiddlestonról is, de szinte biztosra vesszük, hogy Kanye West is kap majd egy adagot.

2. Calvin Harris

A DJ ötödik lemezéről már megjelent a My Way, amivel előkelő helyezéseket ért el a slágerlistákon.

3. Ed Sheeran

2016 elég csöndes időszak volt Ed számára: azonkívül, hogy feltűnt az új Bridget Jones filmben, visszavonult a rivaldafényből. Azonban nem kell tovább várakoznunk, a pletykák szerint kedvenc vörös hajú énekesünk 2017-ben kiadja 3. szólólemezét.

4. Niall Horan

Az énekes debütáló albuma 2017-ben érkezik, s erről hallhattuk már a This Town felvételét. Kiadója a Capitol Music lett, akivel 5 millió dolláros szerződést kötött.

5. Liam Payne

A 1D másik énekese, Liam is stúdióba vonult, tőle azonban még nem hallhattunk hivatalosan semmit. A producere szerint a hangzásvilága hasonló lesz, mint Justin Timberlake-é.

6. Harry Styles

Két társával ellentétben a brit énekes csöndben végzi a dolgát: néha lekapják stúdiók előtt Los Angelesben, de egyébként teljesen felszívódott a kíváncsi tekintetek elől. Another Man magazinban elárulta, még dolgozik azon, mit akar üzenni szólóanyagával a világnak. Kiadója, a Columbia Records azonban egészen biztosan hisz a fiatal srác sikerében, hiszen három szólólemezre szerződtették le, mintegy 80 millió dollár értékben.

7. Cheryl

Liam Payne kedvese is dolgozik lemezén, ötödik anyaga 2017-ben érkezik 3 év kihagyás után.

8. Tinie Tempah - Youth

A Sziget egyik legjobb idei előadója február 3-án tér vissza a Youth korongjával, amiről kiadta már a nagy sikerű Girls Like felvételét.

9. The Chainsmokers

A duónak debütálólemeze a 2016-os sikerük után érkezik (Closer & Don't Let Me Down), pontos időpont és cím azonban még nincs.

10. Zara Larsson

A szőke szépség 2017-ben második stúdiólemezét adja majd ki. A korongról már hallhattuk a sikeres Lush Life-ot és Ain't My Fault slágert.

11. Ellie Goulding

Still Falling For You dala a Bridget Jones filmben tűnt fel, s Goulding szerint, ha minden jól megy, 2017 végén érkezik negyedik lemeze.

12. Adam Lambert

Az ausztrál X-Faktor jelenlegi zsűritagja szívesen visszatérne jövőre is, azonban zenéjéről sem feledkezett meg. Londonban több hetet töltött stúdióban, s negyedik stúdiólemeze már elkezdett kirajzoldóni a távoli horizontban. Reméljük, ez most nem csúszik át 2018-ra!

13. Justin Timberlake

Négy évvel a 20/20 Experience után JT is visszatérését tervezi ötödik stúdióalbumával. Érdekesség, hogy debütálólemeze 15 éve jelent meg.

14. Martin Garrix

Az In The Name of Love hatalmas siker volt idén, azonban más hír még nincs a lemezlovas új korongjáról.

15. Nicki Minaj

A rapper kiharcolta magának világszerte a tiszteletet, s tinilányok millió néznek fel rá. Idomairól és rímeiről híres Minaj idén már megviccelte rajongóit egy hamis dallistával, azonban az már nem átverés, hogy jövőre hallgathatjuk ismételten.

16. Maroon 5

A V 2014-ben jelent meg, így két év kihagyás után jelentkezik majd ismét Adam Levine és a csapata. A banda nemrégiben kiadta a Don't Wanna Know megkapó dalukat, így kíváncsian várjuk, mit tartogatnak hatodik lemezükön.

17.  Sia - We Are Your Children

Sia évtizedek óta elismert dalszerző Hollywoodban, azonban 2013-ban énekesnőként is betört a businessbe. Új CD-je a We Are Your Children elnevezést kapta, azonban arról még nincs infó, mikor jelenik meg: kicsúszhat akár 2018 elejére is.

18. Rita Ora

Négy év telt el a debütálólemeze, az Ora óta, s bár azóta rendszeresen feltűnik különböző felvételeken, új korongja váratott magára. Rita elismerte, hogy már elég dalt rögzített második lemezére, így reméljük, 2017-ben végre hallhatjuk azt.

19. Selena Gomez

Az énekesnő minden két évben új koronggal jelentkezik, a Revival ideje így 2017-ben hivatalosan is lejár. Selena jelenleg rehabon van lupusza miatt, de a hírek szerint megjelenik az American Music Awardson, s a stúdiózást sem felejtette el. Mi azonban reméljük, időt szakít pihenésre is!

20. Iggy Azalea - Digital Distortion

Bár már nyáron érkeznie kellett volna második stúdiólemezének, ez az idő kicsit megcsúszott. Azaela azonban megígérte, hogy januárban már végre hallhatjuk új anyagát.

21. Miley Cyrus

2015-ben megjelent ingyenes letölthető lemeze, a Miley Cyrus And Her Dead Petz, 2017-re már valami komolyabbat tartogat kiadója, az RCA gondozása alatt. A Bangerz 2013-ban jelent meg, amiről két megaslágert is megjelentetett, a We Can't Stop-ot és a Wrecking Ball-t.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek