Starity

Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Adele

2016. november 22. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Grammy-díjas énekesnő phoenixi fellépésén erősítette meg, hogy valóban visszavonul.

hirdetés

Szeptember közepén kezdődtek meg a találgatások Adele visszavonulását illetően, hiszen az énekesnő úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a családjának szeretné szentelni magát. Néhány héttel később már arról számolt be, hogy turnéja végetértével belevágna az újabb babaprojektbe szerelmével, Simon Koneckivel, aki a közelmúltban kérte meg a kezét.

A fentiek fényében egyre biztosabbnak látszott, hogy érzékeny búcsút kell vennünk a brit szupersztártól, amit tegnap esti fellépésén hivatalosan is megerősített.

Mondjatok le rólam, én megtettem! A túloldalon találkozunk. Pár év múlva visszatérek. Nem szabadulhattok meg tőlem

– mondta az őrjöngő tömegnek Adele, majd hozzátette:

Még egy gyereket fogok vállalni.

Az énekesnőnek egyébként a tegnapi volt az idei utolsó fellépése, és bár jövőre még lesz néhány koncertje Új-Zélandon és Ausztráliában, egy időre biztosan végzett a turnézással.

via Entertainment Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek