Starity

Ősztől a Dunán startol a Tűzvonalban

2010. április 29. 13:01   |   Szerző: Bessie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Döbbenetes vége lett a Tűzvonalban harmadik évadának utolsó jelenete. Hogy mi lett Bordással és Krisztával, úgy tűnt, soha nem fogjuk megtudni, hisz a Magyar Televízió anyagi nehézségek miatt lefújta az egyetlen magyar krimisorozatot.

hirdetés
Ősztől a Dunán startol a Tűzvonalban

Úgy tűnik, hogy másfél év várakozás után kiderül, hogy kivel mi történt. Szerencsére április közepén megkezdődtek a negyedik évad forgatásai. Ezúttal azonban nem a megszokott csatornán élvezhetjük majd az izgalmas részeket, hanem a Duna Televízió csatornáján lesz elérhető a műsor. A negyedik évadod ugyanúgy Fonyódi Tibor, forgatókönyvíró írja, ahogy eddig is tette. Tehát izgalomban ezúttal is bőven lesz részünk.

Az évad első részei arról fognak szólni természetesen, hogy mi történt Bordás őrnaggyal, de az évad további részében a nyolcas körzet rendőrei a dílerek gyilkosát fogják keresni, illetve egy Magyarországra érkező szerb üzletember elleni merényletet próbálnak majd megakadályozni.

Fonyódi Tibor a következőt nyilatkozta a TVR-hét magazinnak:

"A sorozat legerősebb évadja lesz, amelyben több a csavar, mint a csavarboltban, és annyi hulla, hogy le lehetne forgatni velük a mohácsi csatát."

Természetesen visszatér Stohl András és Jordán Tamás, ám egy új szereplővel bővül majd a csapat, méghozzá Rudolf Péterrel.

A negyedik évad 12 epizódból fog állni.

Fonyódi Tiborral készült interjút elolvashatjátok itt. A sorozattal kapcsolatos további információkat itt olvashatjátok el.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek