Starity

Demi Lovato: „Jól vagyok!”

2010. október 10. 12:12   |   Szerző: bellsiam

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi remek formában van, és elárulta, hogy végre jól is érzi magát a bőrében.

hirdetés
Demi Lovato: „Jól vagyok!”

Demi Lovatónak mostanában nem volt könnyű. Joe Jonasszal elváltak útjaik, s nem sokkal később szembesülnie kellett a ténnyel, miszerint Joe hamar túltette magát rajta, és máris Ashley Greene-nel jár.

Most azonban úgy tűnik, hogy Deminek is sikerül továbblépnie. A napokban így nyilatkozott: „Valóban nehezen tettem túl magam az elmúlt pár hónap eseményein. Nem szeretnék konkrétumokat említeni, de pár történés kissé meglepett és elszomorított. De úgy érzem, ennek a korszakomnak is vége. Bátran mondhatom: köszönöm, jól vagyok! Sikerült nagyjából túllépnem a történteken. Nyilván nem ment könnyen, de muszáj volt. Most edzeni járok, ahogy időm engedi. Végre én is elégedett vagyok magammal... nagyjából! De tényleg, jól érzem magam a bőrömben, nem kell aggódni.”

Arra a kérdésre, hogy a fiúkkal most hogy áll, ennyit mondott: „Egyelőre nem érdekel ez a téma. Gondolom érthető, hogy előbb túl szeretnék lenni... nos, az előző kapcsolatomon. Abban hiszek, hogy előbb el kell fogadnom, meg kell szeretnem önmagamat, ahhoz, hogy valaki más is szerethessen.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek