Starity

Vince Aliz Liza távozott ma az X-Faktorból

2016. november 26. 23:11   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén először egy produkciótól búcsúzott az X-Faktor. Négy előadó biztosan jutott, míg ketten párbajra kényszerültek.

hirdetés

Mint már megszokhattuk: mostantól nemcsak SMS-ben, hanem a csatorna saját applikációján keresztül is lehet szavazni a versenyzőkre. Azonban az eddigiektől eltérően most nem kettő, csak egy versenyző búcsúzott a színpadtól.

Az este témája a „Most rólad írok dalt” volt, így a mentoroknak ilyen szerzeményekből kellett válogatniuk: a lényeg az volt, hogy valamivel megszólítsák a hallgatóságot.

Az este legrosszabb kritikáit Vince Aliz Liza zsebelte be, akiről szinte semmi pozitívat nem lehetett olvasni a közösségi oldalakon. Többen méltatlankodtak, mit látnak benne a zsűritagok és azok, akik támogatják. Az este egyik párbajozója így nem olyan meglepő módon, ő lett. Tóth Gabi a TudományosFantasztikusPopot választotta neki, érthetetlen módon, hiszen kicsit sem illett a hangjához. Laci szerint egy óvoda megnyitójához hasonlított a háttértáncosok munkája és a sokféle szín, amivel Liza kitűnt a többiek közül.

Nemcsak rosszat mondtak rólam, Bence. Ez attól függ, te mit hallasz meg

– mondta, aki nem vette magára a szavakat és szemmel láthatóan jól érezte magát.

Kapott viszont hideget-meleget Dmitrij is, akinél nem értettek egyet a színpadias stílussal és a Britney Spears feldolgozással: ennek ellenére sikeresen továbbjutott a top 5-be.

Előadása elején koronát viselt egy nagy asztalnál ülve, és tökéletesen hozta az Alice csodaországban féle őrült stílust, így összességében az este egyik legemlékezetesebb fellépője volt.

Mata Ricsi ismét bizonyította, hogy a történelemhez nem annyira ért, azonban ma este az éneklésben is volt kivetnivaló: de legalább előző héthez képest most nem halandzsázta végig a fél szöveget, így ő is nyugodtan nézhette a lányok összecsapását.

Csak 15 éves, ehhez képest megcsinál mindent, amit tud

– védte meg Puskás a mentortársai elől a srácot.

A Ham Ko Ham az eddigi talán legerősebb produkcióját nyújtotta, hiszen mentorok támogatásával visszatértek a gyökerekhez, és mulatóst adtak elő. Ez pedig az első névbemondáshoz volt elég.

Opitz Barbi Kovács Kati szerelmes nótájával kápráztatta el ismét a közönséget – bár volt olyan is, aki kevésnek tartotta őt a művésznőhöz. Barbinak kapcsolatokban még nem volt tapasztalata, azonban igyekezett a saját arcára formálni az előadást.

A barátnőim sztorijaiból próbáltam ihletet meríteni

– nevetett Barbi, aki 16 éves korához képest hétről-hétre tökéletes vokált hoz magával. Istenes Bence elismerte, az ő fellépését várja minden adásban.

Fejes Szandra szólóban bizonyított, Tóth Gabi szerint így kell visszatérni, azonban valamiért mégsem tudta megfogni a közönséget, hiszen harmadszorra küldték párbajozni – ezen Barbi duettje sem tudott segíteni.

Mata Ricsi csatlakozott a Ham Ko Hamhoz az este második felében, akik kisöcsiként kezelték a srácot. Liza Dmitrijvel adta elő Gotye hatalmas slágerét, amivel mindketten megmutatták, milyen művészek ők valójában.

Néha nem a hangos szó adja át a legtöbbet, hanem, hogy mit érzünk. Én éreztem ezt a dalt

– védte meg a produkciót Dmitrij, miután Laci és ByeAlex unalmasnak nevezte.

A párbajra ismét Szandra és Liza kényszerült, amit a mentorok csak úgy kommentáltak, mindketten belejöttek már. Gabi és Laci egyértelműen a sajátjuk mellett döntöttek, míg Puskás Peti Kristóf példáját felhozva nehezen döntött, végül Lizát küldte haza – szerinte már mindent megmutatott. ByeAlex sok pontot mérlegelt, és bár véleménye szerint mindketten remekül énekeltek, Szandi viszont már nem tudna hová fejlődni, így Lizának szavazna még egy esélyt.

Szandi megvédted magad a dallal, de Liza kijött és egy koncertet adott

– zárta sorait.

Így a nézők döntöttek a műsor történelmében először, s a legkevesebb szavazatot pedig Vince Aliz Liza zsebelte be, így a műsor tehát végetért számára.

Egy példakép voltál a fiatalok számára! Nagyon szerettem a karakteredet!

– kommentálta Bence, míg Liza megígérte, folytatni fogja a munkásságát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek