Gelencsér Tímea nemcsak szép, de tehetséges is
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Miss World Hungary cím birtokosa, Gelencsér Tímea bejutott a legjobb 21 közé a Miss Talent versenyen.


A héten érkezett Washingtonba a Miss World döntőjének helyszínére Gelencsér Tímea, akit 2016-ban Magyarország Szépének választottak meg – ezzel pedig ő képviseli országunkat a nemzetközi versenyen, ahol 119 lány száll harcba a koronáért.
A verseny döntőjére december 18-án kerül sor, de addig még a lányoknak számos alversenyen bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Az egyik ilyen alverseny a Miss Talent, melyet ma rendeztek meg, és már ki is derült, ki az a 21 lány aki bekerült a legjobbak közé.
Tímea tehetségével lenyűgözte a zsűrit, és beválogatták a középdöntőbe. Magyarország szépe mellett még versenyben van többek közt az ecuadori Mirka Cabrera; a Fülöp-szigetek delegáltja, Catriona Gray; a lengyel Kaja Klimkiewicz; a szlovén Maja Taradi; valamint Miss Ukrajna, Oleksandra Kucherenko.
Hamarosan kiderül ki a Miss Talent verseny győztese, és a lány bekerül automatikusan a legszebb 25 közé a Miss World verseny döntőjén.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.