Anastacia: lehet, hogy elválik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő el akar válni a férjétől, akivel néhány évvel ezelőtt szerettek egymásba. A kezdet kezdetén a férfit Anastacia testőreként ismerhettük meg.
hirdetés
Anastacia és Wayne Newton 2007. április 21-én kötötték össze az életüket. A legelején a pár között csupán csak munkakapcsolat volt. Az énekesnő elmondása szerint akkoriban nem is kedvelte a férfit, mert azt gondolta, hogy beképzelt, és ki akarta rúgni. Wayne korábban dolgozott már Mariah Carey-nek és Madonnának is. 2009-ben hagyott fel a testőrködéssel.
A híresztelésekkel ellentétben, a brit férfi már régen lezárta az előző kapcsolatát, amikor összejött Anastacia-val. A leánykérés is nagyszerűen sikerült. Wayne aznap nagyon furán viselkedett. Pénzt kért kölcsön, és amikor az énekesnő kinyitotta a tárcáját, megpillantott egy dobozkát, amiben egy gyönyörű gyűrű volt. Ekkor mindketten sírni kezdtek a boldogságtól. – Mesélte Anastacia az esküvő után.
Mindig is látszódott a teljes összhang és a nagy szerelem közöttük. Ezért is furcsa ez a híresztelés, ami egy internetes oldalon olvasható. Reméljük, hogy sikerül tisztázniuk a dolgokat és még megmenthetik a kapcsolatot! Mi nagyon drukkolunk innen a távolból is!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.











