Starity

Kudarcba fulladt az idei Comet a látogatók szerint – beszámoló!

2016. december 03. 20:08   |   Szerző: Exkluzív

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Andi ott volt az idén újra megrendezésre került Cometen, azonban szerinte kudarc volt: sztárokból nem, rajongókból viszont hiány volt a rendezvényen.

hirdetés
Kudarcba fulladt az idei Comet a látogatók szerint – beszámoló!
Fotó: Schumy Csaba

Idén az RTL Magyarország és a Viacom közösen rendezte meg Magyarország legnépszerűbb könnyűzenei díjkiosztóját, ami immáron már nem csak a zenei élet elitjének szólt. Ebben az évben már teret kaptak a színészek és színésznők is, sőt, a legjobb social média szereplőnek járó díjat is kiosztották. Ott jártunk személyesen, hogy megnézzük a megújult Comet díjátadót. Elöljáróban annyit, hogy még van mit csiszolni a rendezvényen.

Drága jegyárak, kevés ember

19.20 körül érkeztünk meg a díjátadó helyszínére, hosszú parkolási lehetőség keresése után. Ebből a szempontból a Millenáris Park Budapest egyik legrosszabb rendezvényhelyszíne. Ezt követően kellett rájönnünk, hogy nem csak ebből a szempontból. A sötétben sétálva próbáltuk megtalálni az épületet, azaz a Millenáris „B” épületét, amiről semmilyen iránymutatást nem kaptunk. Kerestem a tömeget. Nem volt. Lehet, hogy túl sokat mondok, de nagyjából 20 ember állt az épület előtt, és az ablakokon keresztül néhány helyen megpillantottam a Comet feliratot. Innen sejtettem, hogy jó helyen vagyunk. Belépve az épületbe kicsit elveszettnek éreztem magam. Sem hoszteszek, sem táblák, sem útbaigazítás. Feltaláljuk magunkat. Nem gond. A ruhatár természetesen 200 forint/fő, még akkor is, ha egy helyre akasztjátok a kabátotokat ketten. Oké, legyen. Mindegy. Elindulnánk befelé, de visszafordítottak a biztonsági őrök, hiszen a jegyet be kellett váltani karszalagra. Értem. Ez is megvolt. Ismét megpróbáltuk. Egy táskaátnézés és egy mágneskapun való áthatolás után ott voltunk. A teremben. A színpad és a fények azonnal szemet szúrtak, de sajnos más is.

Mérsékelt volt a tömeg az idei Cometen, pedig egykor szenzáció volt a tinik körében

Már 20.00 óra volt. A hely viszont közel sem bővelkedett a rajongókban. Alig néhány ember lézengett és a színpadhoz is jó közel lehetett férkőzni, minden tolongás nélkül. Úgy érzem, hogy a majdnem 7000 forintos jegyár távol tartotta a rajongókat, de lehet, az sem segítette elő a jegyértékesítést, hogy csak a Simple alkalmazáson keresztül lehetett hozzájutni. Mert úgy tűnik, hogy a szervezők szerint minden embernek kell, hogy legyen bankkártyája. Igen, ez a 21. század, de Magyarországon sajnos ez nem ok arra, hogy minden embernek – főleg a fiataloknak – saját bankszámlája legyen.

A show nagyon látványos volt

20.20-kor elkezdődött maga a műsor. Ez a része volt az az idei Cometnek, amire nem hiszem, hogy lehet panasz. Az RTL mindig is tudta, hogy kell valamit a színpadra vinni. A fénytechnika, a hangtechnika, a fellépők, a színek, a formák: minden a helyén volt. Kamerák voltak mindenhol, bármerre nézett az ember. Egy igazi televízióba való show-műsort rakott össze az RTL csapata. Lehet, ott jobban is mutatott... Egy stúdióban felvéve, főműsoridőben közvetítve. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a díjazottak jó része nem jelent meg a gálán.

Rúzsa Magdi és Pokorny Lia helyett más vette át a díjat, de talán Majkára haragszanak a legtöbben, hiszen mint kiderült, egy pókerklubban múlatta az időt a Comet alatt. Esélyesnek tartanám, hogy a TV2 döntött úgy, hogy nem szabad tiszteletét tennie a helyszínen, de lehet, még mindig a korábbi VIVA tv-s vitája miatt nem örvendeztette meg a rajongókat. Mindenesetre még ezen is át lehetett lendülni. Nem ez volt a legnagyobb kérdőjel, hanem a közönség hiánya. Legalábbis a fizető, jegyvásárló közönség hiánya. A VIP-részen telt ház volt, és biztos vagyok abban is, hogy aki ott töltötte el az estét, annak egy rossz szava sincs a rendezvény kivitelezésére.

Tóth Gabi modern gladiátorként állt színpadra

A Comet régen a fiataloknak szólt

Állítólag idén is ez volt a terv némi változtatással, legalábbis abból kiindulva, hogy vloggerek szaladgáltak jobbra-balra és rögzítették a celebek legjobb pillanatait, azt kell gyanítanom, hogy a fiatalok voltak a célközönség. Viszont valami nem jött össze.  Hol voltatok, emberek? Magyarország legnépszerűbb énekesei felléptek és már-már kínosan halk és csendes tapsot kaptak. Ez az ott tartózkodók hangulatát is teljes mértékig megpecsételte.

Be kell valljam, már hónapokkal ezelőtt, mikor megtudtam a jelöltek és a fellépők névsorát, hiányérzetem volt. Lehet, nem véletlenül. Komolyabban akarta venni az RTL a gálát, de megtartani mégis a fiatalságot, mégsem nézett eléggé körül. Nem látta meg, hogy miben volt a Comet varázsa korábban. Hol volt a fiatalok körében oly népszerű magyar hiphopréteg, akik minden évben ott voltak eddig a Cometeken? Igen, ők adták hosszú évekig a rendezvény színe-javát, és igenis, érződött a hiányuk. Nem is sikerült annyi embert odacsábítani, mint régebben. Igen, egy díjátadón legyenek visító rajongók, akik imádják a fellépőket és a díjazottakat. Szükség van rájuk. Hangulatot adnak, és biztos vagyok benne, hogy a színpadon álló személyeknek sem élvezték a fapofával rájuk meredő embereket.  Szeretném azt gondolni, hogy ez egy apró baki volt a szervezők részéről és nem szándékosan foglalkoztak csak és kizárólag a VIP-rész jó hangulatával.

Vidéki diszkó volt az afterparty

22.00-kor véget ért a gála. Elkezdődött a buli. Két helyszínen. A VIP-szekció be is indult és éjjelig mulatták az időt, jó hangulatban, feldobódva. Azonban lent olyan érzése volt az embernek, mintha betévedt volna egy vidéki diszkóba. Alig pár ember lézengett és próbált úgy tenni, mintha jól érezné magát, kutatva közben a celebeket, akiket jól elrejtettek az emeleten, és természetesen a megközelítésük nem volt megoldható. Így éjfél előtt kiürült a Millenáris „B” épületének alsó szintje, hiszen a csalódott rajongóknak nem volt miben reménykedniük.

Az idei Comet nagy változásokon ment keresztül, ami nem feltétlenül aratott osztatlan sikert. Az átlagemberek számára biztosan csalódás volt, már csak az a kérdés, hogy jövőre ezen változtatnak-e a szervezők. Amennyiben nem, akkor viszont érdemesebb lenne meghagyni egy VIP-bulinak, amit online követhetnek a nézők, hiszen részt venni rajta teljesen felesleges. 

RTL

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek