Gerard Piqué órát reklámoz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott hármasa most karórát reklámoz.
hirdetés
A divatóráiról elhíresült Time Force idei legfőbb reklámarca az Európa- és világbajnok focista, Gerard Piqué lett. Szeptember végén volt az óra első nyilvános bemutatója, ahol természetesen a jóképű focista is részt vett. A promótáláson Gerard beszélt a termékekről, majd később képeket is készíthettek vele.
„Gerard képviseli a vezetésnek és az ambíciónak az értékeit, amiket közvetíteni akarunk az emberek felé” – mondta el a Time Force vezetősége. Az persze lehetetlen volt, hogy az eseményen ne kérdezzék céljairól, és arról, hogyan éli túl a zsúfolt versenynaptárat.
„Az emberek akarhatnak változást. A versenytársak csak arra gondolnak, hogy legyőzzenek minket, és minden találkozó alkalmával jobban megismernek minket. Mindazonáltal, nekik van egy ellenszerük az öltőzőjükben: ez minket nem érdekel. Továbbra is győzni akarunk, és egyre inkább dolgozni fogunk, hogy jobban játsszunk és megtartsuk a helyünket” – nyilatkozta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Utólag kivágta a jelenetet.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Brutális gyilkosság történt.
Nagyon sokat edzett a filmre.













