Starity

Kozma Orsi új lemezzel jelentkezik

2010. október 11. 18:06   |   Szerző: AMaya

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő Quartetjével elkészítette új jazzalbumát.
A lemez az Embrace címet kapta. Kozma Orsi már bizonyított a pop, a swing műfajban. Mostanra a jazz műfaj egyik meghatározó hazai hangja lett.

hirdetés
Kozma Orsi új lemezzel jelentkezik

Kozma Orsit a szakma előbb a Kimnowak, majd jó néhány előadó és együttes vokalistájaként ismerte meg. A nagyközönség számára a Jazz+Az produkciója tette ismertté a nevét. Később a Cotton Club Singers tagja lett. 2007-ben szólókarrierjét építi. 2008-ban alakították a Kozma Orsi Quartetet.

Az új album az előzővel ellentétben kicsit elektronikusabb. A zenekar saját dalai és két magyar nyelvű felvétel található korongon. A lemez sztárvendége Tony Lakatos világhírű szaxofonművész, aki az amerikai jazzrádiókban a magyar előadók közül elsőként ért el sikereket. Az előzetes hírek szerint a lemezanyag átöleli, beteríti a hallgatót, viszi a szívet és a lelket a történetek folyamán.

A lemezbemutató koncert október 21-én este 8 órakor a Columbus hajón lesz. A zenekar tagjai:

  • Kozma Orsi – ének
  • Cseke Gábor – zongora, billentyűs hangszerek
  • Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár, baritongitár
  • Pusztai Csaba – dob, ütőhangszerek

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek