Starity

Stúdióba vonult az Alestorm

2017. január 06. 15:03   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014-ben jelent meg a csapat legutóbbi lemeze, nemrég pedig bejelentették, hogy már készülőben van a következő korongjuk.

hirdetés
Stúdióba vonult az Alestorm
Fotó: Facebook / Alestorm

2014-ben került a lemezboltok polcaira az Aleastorm legutóbbi nagylemeze Sunset on the Golden Age címmel. A Christopher Bowes vezette csapat azóta megállás nélkül turnézott e lemez népszerűsítésének céljából, hogy minél több rajongóhoz el tudjanak jutni és élőben is bemutassák az új szerzeményeket.

A skót srácok háza táján egyébként 2015-ben hatalmas változás is történt, ugyanis távozott a csapat köreiből Dani Evans gitáros, akinek helyét a Wisdom egykori gitárvirtuóza, Bodor Máté vette át.

Az új felállású együttes tegnap jelentette be, hogy stúdióba vonultak felvenni az új lemezre szánt dalokat. Az újdonság a No Grave But The Sea elnevezést kapta és az orlandói Alpaca Ranch Recording stúdióban kerül rögzítésre Lasse Lammert producer felügyelete alatt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek