Legújabb lemezén dolgozik a Foo Fighters
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ismét stúdióba vonult a seattle-i ötösfogat, hogy megkezdje kilencedik nagylemezének rögzítését.
hirdetés
A BottleRock Napa Valley fesztivál szervezői nemrég bejelentették, hogy idei rendezvényükön nem kisebb zenekar, mint a Foo Fighters is fellép, Dave Graham, a lebonyolításért felelős Latitude 38 Entertainment vezérigazgatója pedig megerősítette: a zenekar legújabb nagylemezén dolgozik.
A Foo Fighters stúdióba vonult, hogy az idei évet legújabb stúdióalbumának rögzítésével töltse. A BottleRock valószínűleg az egyetlen észak-amerikai fellépésük lesz 2017-ben.
A Dave Grohl vezette formáció 2014 novemberében jelentette meg eddigi legutolsó, Sonic Highways címre keresztelt korongját, így a rajongók már tűkön ülve várják a folytatást. A srácok természetesen az azóta eltelt években sem ültek tétlenül a babérjaikon: 2015 novemberében piacra dobták a Saint Cecilia középlemezt, Taylor Hawkins dobos pedig szólóban is bemutatkozott KOTA címet viselő EP-jének keretein belül, ez azonban nem jelenti azt, hogy elhagyná a csapatot.
Amíg képesek vagyunk megtenni mindazt, amit meg szeretnénk, meg fogjuk tenni. Halálunkig így lesz. A zenekar nem oszlik fel a közeljövőben, mert túl fura lenne, mint látni a nagyszüleidet elválni
– nyilatkozta a Foo Fighters jövőbeli tervei kapcsán a frontember.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
Kicsit rosszul jött ki a nyaralási fotók időpontja.
Meglepő posztot osztott meg.
Elárulta, miért érzett így.
Magyar tervezőzől választott.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Végre megkapta, amit szeretett volna.
Kb. 20 év van kettejük közt.











