Starity

Újabb sztárpár született a magyar sportban

2017. január 09. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kammerer Zoltán és Kárász Anna hivatalosan is felvállalták, hogy egy párt alkotnak.

hirdetés

A háromszoros olimpiai és világbajnok kajakos Kammerer Zoltán lerántotta a leplet új szerelméről és kiderült, hogy a nagyon csinos világ- és Európa-bajnok Kárász Annába lett szerelmes. A két kajakos nagyon boldog egymás oldalán, szinte minden percüket együtt töltik Budapesten, ráadásul mindketten otthonosan mozognak a konyhában (is).

E téren Anna ügyesebb nálam. A kedvencemet, a sztéket pompásan készíti, és a halétkeket szintén nagyszerűen prezentálja

– nyilatkozta a Borsnak a Zoltán.

Anna közben már a felkészülés elején jár, edzőjével, Simon Miklóssal dolgozzák ki a nyerő programot a sportoló számára. Zoltán ezzel szemben nem döntötte még el, hogy indul-e a 2020-as tokiói olimpián. Azt vallja, hogy pár évet még élsportolóként akar eltölteni, de nem tudja, hogy lesz-e ebből még olimpia. 

Fotók: Facebook / Kammerer Zoltán ; Facebook / Kárász Anna

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek