Készül Tarja új abuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly augusztusban jelent meg a metálzene királynőjének legújabb nagylemeze, de máris készülőben van a következő korong.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a Nightwish egykori énekesnője kicsit sem vesztegeti idejét, hiszen a tavalyi év során két sikeres lemezt is piacra dobott, de már komoly tervei vannak az új évet illetően is.
A világkörüli turné 2018-ban ér véget. A The Shadow Self népszerűsítése során elkezdek dolgozni az új albumon is. Az úton egyébként együttműködések és egyéb projektek is megvalósulnak majd, ezért mindenki tartsa nyitva a szemét és a fülét is! Hamarosan egy új DVD-t is kiadok majd, szóval csupa jó dolgok fognak történni
– árulta el sokat sejtetően Tarja.
Finnország hangja nemrég megosztott egy fotót hivatalos Instagram-oldalán keresztül, melyhez mindössze annyit fűzött Tervezem a következő albumom
. És ha mindez nem lenne elég, az énekesnő azt is nyilvánosságra hozta, hogy hamarosan valami újdonságnak lehetünk fül- és szemtanúi, de a lemezfelvétel sem várat sokat magára.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.