Starity

Vége van: Scarlett Johansson beadta a válókeresetet

2017. január 26. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb sztárpár döntött a válás mellett. Scarlett két évig élt házasságban férjével, Romain Dauriac-kal.

hirdetés

Scarlett Johansson 2012 novemberében kezdett randevúzni a francia származású reklámügynökség tulajdonos Romain Dauriac-kal, aki a következő év szeptemberében megkérte a kezét. A színésznő boldogan mondott akkor igent neki, egy év múlva pedig megszületett szerelmük gyümölcse, Rose Dorothy Dauriac. A szülők a következő hónapban oltár elé álltak, ám már második évfordulójukat sem ünnepelték együtt.

A People magazin úgy számolt be nemrégiben, hogy a pár már 2016 nyarán szakított egymással, házasságuk felbontását azonban csak most kérvényezték a bíróságtól.

Már jó ideje sejtettem, hogy nincs minden rendben közöttük. Egyszerűen nem volt értelme a kapcsolatuknak, még csak nem is voltak egyenlő felek. Mindig hibádzott valami a róluk kialakított képen

– nyilatkozta egy, a párhoz közel álló barát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek