Starity

Közös dallal indul az X-faktor

2010. október 14. 11:11   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Most szombaton kerül sor az X-Faktor első élő showjára, ahol már a nézők is aktív részesei lesznek a tehetségek küzdelmének: szavazataikkal befolyásolhatják a verseny menetét.

hirdetés
Közös dallal indul az X-faktor

A műsorban minden szereplő egy-egy versenydalt ad elő, de az énekesek közös produkcióval is készülnek. A nézői szavazatok alapján a két utolsó helyre került versenyző párbajozik. A zsűri dönti el, hogy a párbaj során ki bizonyul jobbnak. Amennyiben holtverseny alakulna ki, a nézőktől legkevesebb szavazatot begyűjtő versenyző megy haza.

A közös dalt követően, de még a párbaj előtt egy extra produkcióra is számíthatnak a nézők: az első adásban Varga Viktor, a másodikban Zséda, a harmadikban pedig Tóth Gabi lép majd fel.

A döntőt kilenc élő show után rendezik majd meg, ide már csak három versenyző jut be. Természetesen nem maradnak el a meglepetésprodukciók sem, számos fellépő szórakoztatja majd a műsor nézőit.

A döntőben a választás teljes egészében a nézők kezében van: a legkevesebb szavazatot kapó versenyző kiesik, a két legjobb párbajozik, ami alatt újra indul a szavazás. Az lesz az X-Faktor győztese, aki a legtöbb szavazatot gyűjti be.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek